Meglepő médiumra készül adaptáció a World of Tanks-ból [VIDEO]

Az viszonylag gyakori, hogy sikeres játékokból film készül – még olyanokból is, ahol nincs emberi szereplő, mint például a Tetris, vagy az Angry Birds. Képregényt viszont eddig csak szereplőközpontú videojátékokból készítettek, a World of Tanks-ot pedig valahogy furcsa lesz comic book formában viszont látni – a Dark Horse Comics ugyanis ebből a játékból készít képregényt.

Igen, újabb – már köztudott, hogy az Overwatch esetében is számíthatunk valamire tőlük, de a legújabb bejelentésük egy picit furcsábbnak tűnhet. Ők ugyanis a World of Tanks-ből is képregény-adaptációt fognak készíteni. Ennek a játéknak a világába ültetik az eredeti történetüket, így a második világháborút egy másik aspektusban is láthatjuk (olvashatjuk) a World of Tanks: Roll Out!-ban, ami havonta fog megjelenni.

Az első felvonás már augusztus harmincadikán megérkezik, úgyhogy nem is kell sokat aludni a kezdetek megtekintéséig. A képregényen az Eisner-díjat elnyert Garth Ennis és a Dredd Bíró társalkotója, Carlos Ezquerra dolgozik.

A World of Tanks játék is meg fog egy ideig emlékezni a képregény-adaptációjáról, hiszen egy rövid ideig a Snakebite névre hallgató tank is játszható lesz a PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Xbox 360-ra és PC-re elérhető tankos MMO-ban.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu