Call of Duty: Black Ops 4 készülne 2018-ban?

Egy pénzügyi elemző szerint erre készülhet a Treyarch a jövő évi Call of Duty-val.

Az Activision Blizzard részvényei elég jól állnak jelenleg, csakhogy egy elemző cég, a Cowen & Company kilenc év után első alkalommal leértékelte az Activision részvényeit „több aggodalomra adó ok” miatt is. A cég úgy gondolja, hogy a befektetők túl sokat várnak el az Activisiontől, ugyanis nem hiszi azt, hogy az évi 12-13%-os emelkedés fenntartható.

A Cowen hozzátette, hogy az Overwatch liga, ami decemberben indul, nem tűnik olyan rendezvénynek, amiből dőlne majd a pénz: „Úgy gondoljuk, hogy az eSport [profittal és veszteséggel kapcsolatos] elvárásai 2018-ban alacsonyak, de szerintünk az Overwatch League-nek demonstrálnia kell, hogy képes egy nagyobb közönséget is megszólítani.” Erre azért az esély megvan: az Activision az első évadot csak alapozásnak tekinti. A másik indoklás a leértékelés mögött a Kinggel (Candy Crush) kapcsolatos: a cég reklámozással kapcsolatos pénze tovább tart, hogy megérkezzen, mint amit elvártak.

Ennek ellenére a Cowen bízik az Activisionben: úgy vélik, hogy a tavaly alulteljesítő Call of Duty: Infinite Warfare után az idei WWII jobban fog produkálni, hozzátéve, hogy jövőre a Treyarchtól valószínűleg a Black Ops 4-et kaphatjuk. Még annyit azért a végén hozzáadtak, hogy a Blizzardnak köszönhetően a részvények erősek maradhatnak, főleg akkor, ha ők bejelentenek egy új játékot.

Az Activision Blizzard legfrissebb negyedéves pénzügyi jelentése november 2-án érkezik – akkor majd visszatérünk a gigász eredményeire.

Forrás: GameSpot

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu