James Gunn: Kurt Russell csatlakozik a rendezőt védő színészekhez a botrány után

A Galaxis Őrzői színészi beszállt James Gunn védelmi körébe, akit eltávolították a projekttől a megosztó üzenetei miatt.

Több, mint két héttel James Gunn kirúgása után a rendező még mindig folyamatosan kapja az amúgy egyre növekvő támogatást a színészek és rajongók részéről. Ugyanez a helyzet Kurt Russel esetében is, aki nyilatkozott a történtek kapcsán.

Mint az ismert, Gunn azért lett eltávolítva a vállalattól), mert számos tweetet tett közzé több, mint tíz éve, amiben viccelődött a pedofíliával, a nemi erőszakkal, az AIDS-szel, illetve más érzékeny témákkal kapcsolatosan.

Russel, aki a második filmben játszotta az Ego nevű karaktert, nemrég nyilatkozott a sajtónak, ahol természetesen nekiszegezték a kérdést, hogy mi a véleménye a James Gunnal kapcsolatos ügyet illetően.

Elmondása szerint szomorú, hogy ez történt és úgy gondolja, hogy manapság az emberek kezdenek túlérzékennyé válni kb. minden kapcsán. „Meg kellene az embereknek értenie, hogy legyél akár komédiás, akár író, vagy bármi más ebben az iparban, mindig próbálod a határokat feszegetni és rálelni valamire, amit az egész világ szerethet, mint pl. A Galaxis Őrzői. Jamesnek hatalmas szíve van és csodálatos elméje, remélem, hogy már megbocsátottatok neki.”

Egyébként az elmúlt napokban A Galaxis Őrzői színészgárdája is kiállt a rendező mellett, többek között Chris Pratt, Dave Bautista, Zoe Saldana, és Bradley Cooper is.

Forrás: LaRepublica

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu