A Yakuza 7-ben teljesen megváltozik a sorozat

A SEGA „drasztikus változásokat” ígér a sorozat következő részéhez.

Toshihiro Nagoshi, a SEGA egyik kreatív videojátékproducere a GamesTalknak adott interjújában arról beszélt, hogy a Yakuza-sorozatot a következő résztől kezdve a japán cég egyik „sztár franchise” szintjére szeretné emelni. Hogy ezt hogyan képzeli? Sok-sok változtatással…

„Nemrég jelent meg nálunk, Japánban a Judgement és ez a játék is része volt a kísérletezgetésnek, amely kéz-a-kézben jár a változtatásokkal.” – nyilatkozta a producer. „Az a sok energia, amelyet ebbe ölünk, ahhoz hasonlatos, amikor az első Yakuzát készítettük és már alig várjuk a napot, amikor mindenkit meglephetünk a változásokkal.”

Az egyik ilyen változás a főszereplőt is érinti. „Kiryu Kazuma helyett Kasuga Ichibant irányíthatjuk majd és ez jó ötlet arra nézve, hogy a változást megfelelőkképpen illusztrálja.” – folytatta. „Ha a főszereplő más, akkor a játék céljai is változnak és ha a célok változnak, akkor maga videojáték is, másképp szól hozzád, más gondolatai vannak.” – fogalmazott kissé költőien Nagoshi.

„Végsősoron e változások révén új utakat találunk és búcsút inthetünk az olyan elképzeléseknek, hogy ez egy Yakuza játék, nem? Ez csak arról szól, hogy kolbászolunk a városban, nem?”

Nagoshi konkrétumokat is hozzátett.

„Sokkal több olyan komikus jelenetet és poént szeretnénk a játékba rakni, amelyek a játék egészéhez kötődnek és a játékos érzelmeit is befolyásolják.”

A Yakuza 7-ről egyébként egyelőre még nem sokat tudni, amellett, hogy azt már eddig is tudtuk, hogy új főszereplője lesz, a múlt hónapban mindössze annyi szivárgott ki, hogy női modellt, vagy színésznőt keresnek Japánban aki a játék főszereplőjének társa lesz. A hölgyről még nem sokat tudni (a Yakuza-sorozatban eddig nem volt ritka, hogy „felnőttfilmekben” szereplő pornószínésznők szerepeltek), de az biztosnak tűnik, hogy fontosabb szerepe lesz most a játékban.

A hölgynek a szinkronhangja és testének modellezésén túl különféle, a játékhoz kötődő promóciós akciókban is részt kell vennie, ahogy az eddig is szokás volt a Yakuza játékok esetében.

A játék egyébként ugyanúgy Kamurocho-ban játszódik, mint az előző részek és a már említett Judgement, ebben tehát nem lesz változás, a Yakuza 7 konkrét címe, illetve a sztori fő szála még nem ismert.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)