Tovább folytatódik a Blizzard-botrány: a cég elnöke is reagál

J. Allen Brack egy hivatalos közleményben reagált a Blitzchung-botrányra, amit alaposan figyelemmel követtünk eddig is.

„A Blizzardnál az az elképzelésünk, hogy hozzuk össze a világot az epikus szórakoztatás révén. Alapvető értékeink vannak, amik érvényesek itt is: gondolkodj globálisan, vezess felelősségteljesen, és ami a legfontosabb: mindenki szava számít, bátorítva mindenkit arra, hogy megosszák az ő nézőpontjukat. A cselekedetek, amiket a hétvége során megtettünk, az embereket arra készteti, hogy megkérdezzék, hogy még mindig elkötelezettek vagyunk-e ezen alapértékek mellett. Abszolút kitartunk mellettük, és elmagyarázom, miért.

Először is, a hivatalos eSport-bajnokságunk közvetítése egy olyan platformként lett a rendezvény győztese által, ahol megoszthatta a világgal a nézeteit. Meginterjúvoljuk a résztvevőket, akik megoszthatják velünk, hogy mit éreznek. Át akarjuk velük élni ezt a pillanatot. Az izgalmuk meghallgatása egy erőteljes mód arra, hogy összejöjjünk. A hétvége során Blitzchung az ő szegmensét arra használta ki, hogy a hong kong-i szituációról kijelentést tegyen, amivel megszegte azokat a szabályokat, amiket ő elfogadott és megértett, és ezért léptünk fel. Mindenki hangja számít, és erősen bátorítunk mindenkit a közösségünkben, hogy a sok számukra elérhető helyen megosszák szemszögeiket, de a hivatalos közvetítésnek a bajnokságról kell szólnia, és egy olyan helynek kell lennie, ahol mindenkit örömmel fogadunk. Ennek támogatásaképp azt akarjuk, hogy a hivatalos csatornák a játékra koncentráljanak.

Másodszor is, mi a kommentátorok szerepe a közvetítések során? Azért béreljük fel őket, hogy a játék izgalmát felerősítsék. Megemelik a nézhetőséget, és segítik az eSport-nézés élményét, hogy a bajnokságon és a kiváló játékosainkon maradjon a hangsúly. Harmadszor, a cselekedeteink az üzenet tartalmán alapulnak-e? A gondolkodj globálisan, vezess felelősségteljesen, a mindenki szava számít elvek része abból áll, hogy felismerjük: a világ majdnem mindegyik országában vannak játékosaink és rajongóink. A célunk az, hogy segítsük a játékosokat egymáshoz kapcsolódni a közös pontok révén (például a játékaink iránti szenvedélyen keresztül), hogy úgy érződjön, hogy egy (azonos témákat kedvelő) közösség alakul így ki.

A Blitzchung által kihangsúlyozott nézetek NEM játszottak szerepet az általunk hozott döntésben. Tisztázni akarom: a kínai kapcsolataink nem voltak befolyással a döntésünkre. Azért vannak ezek a szabályok, hogy a fókusz a játékon és a bajnokságon legyen egy nemzetközi közönség kedvéért, és ez volt az egyedüli dolog, ami megfontolandó volt az általunk tett cselekedetekben. Ha ez [az üzenet] az ellenkező álláspontot képviselte volna, és ugyanolyan megosztó és akaratból elkövetett módon lett volna közölve, ugyanúgy éreztünk és cselekedtünk volna. Oké, szóval mit csinálhatott jobban volna a Blizzard, és mit csinálunk ezek után?

Az utóbbi pár nap során sok játékos, közvetítő, eSport-rajongó és alkalmazott fejezte ki aggodalmait afelől, hogy miként határoztuk meg a büntetéseket. Esélyünk volt megállni, meghallgatni a közösségünket, majd elgondolkodni azon, hogy mit csinálhattunk volna jobban. Így visszanézve, a folyamatunk nem volt megfelelő, és túl gyorsan reagáltunk. Biztosítani akarjuk, hogy egy biztonságos és befogadó környezetet tartunk fenn mindegyik játékosunknak, és hogy a szabályaink, folyamataink tiszták. Ez mind egy másik, fontos Blizzard-érték céljából van: játssz jól, játssz fair módon. A bajnokságban Blitzchung *fair* módon játszott. Most már úgy hisszük, hogy a pénzdíját meg kellett volna kapnia. Megértjük, hogy néhány embernek nem a díjról szól ez, és hogy másoknak tiszteletlenség még beszélni is erről. Ez nem a célunk.

De a fair módon való játékba beletartozik a meccsek előtti és utáni megfelelő viselkedés is, főleg akkor, amikor egy játékos elfogadja a győzelmet egy közvetítés során. Amikor a felfüggesztésről gondolkodunk, Blitzchungnak hat hónap megfelelő idő, és ezután részt vehet ismét a Hearthstone profi bajnokságaiban, ha így áll szándékában. Vannak közvetkezményei annak, hogy a párbeszédet elvette a rendezvény céljától, megszakítva, elterelve azt. Továbbra is alkalmazni fogjuk a bajnokság szabályait, hogy a hivatalos közvetítéseinkben a hangsúly továbbra is a játékon maradjon, és hogy ne legyen belőlük platform a megosztó szociális és politikai nézeteknek. Az egyik célunk a Blizzardnál az, hogy biztosítsuk: minden játékos szerte a világon – függetlenül a politikai, vallási nézeteitől, bőrszínétől és nemétől – biztonságban érezze magát, és hogy örömmel fogadják a játékainkban való játékot és versengést. A Blizzardban mindig figyelünk és a fejlődésre keressük az utakat – ez a kultúránk része. Köszönjük a türelmeteket, ahogy továbbra is folytatjuk a tanulást,” olvasható a teljes közlemény magyarra fordítva.

Blitzchung is reagált, ezt is lefordítjuk teljes egészében: „Köszönöm az utóbbi hét során a figyelmeteket. Ez egy személyes közlemény, amiben a Blizzard legújabb döntésével kapcsolatos nézeteimről beszélek. Először is hálás vagyok a Blizzardnak, hogy megfontolják a kitiltásommal kapcsolatos álláspontjukat. A héten azt mondtam a médiának, hogy tudom, hogy büntetések vagy következmények lehetnek a cselekedetemből, mert megértem, hogy amit tettem, az elviheti a párbeszédet a rendezvény céljától. A jövőben ezzel kapcsolatban jóval óvatosabb leszek, és a személyes platformjaimon fogom kifejezni a véleményem, vagy a Hong Kong iránti támogatásom.

Sokan azt kérdezték tőlem, hogy elfogadom-e a Blizzard legújabb döntését. Ezt két részben tárgyalom: a bajnokság díjai és a felfüggesztés szempontjából. Az előbbivel kapcsolatban idéztem, amit a Blizzard mondott a hivatalos weboldalukon – azt említik, hogy fair módon játszottam a bajnokságban, és meg kell, hogy kapjam a díjamat. Ez az a rész, amit igazán értékelek. A Blizzard azt is mondta, hogy néhány embernek ez nem a díjakról szól, és talán nem tisztességes erről még beszélni is. Az Blizzardos emberek ezt elmagyarázták nekem egy telefonhívás révén, és igazán értékelem és elfogadom ezzel kapcsolatban a döntésüket.

A felfüggesztéssel kapcsolatban a Blizzard megváltoztatta annak hosszát 12-ről 6 hónapra. Ismét értékelem, hogy újragondolták ezt. Hogy őszinte legyek, a hat hónap még mindig eléggé sok számomra, de azt is elmondták, hogy a Hearthstone profi rendezvényein (ami alatt a Grandmaster bajnokságot, a kompetetív Hearthstone legmagasabb szintjét értik) utána ismét részt vehetek, de azt kívánom, hogy a Blizzard átgondolná a büntetést a két érintett kommentátorral kapcsolatban.

Végezetül, sok ember szeretné tudni, hogy a jövőben a Hearthstone-ban ott leszek-e. Őszintén, nem tudom még. Mivel a következő bajnokságom nagy eséllyel egy Grandmaster bajnokság lesz a következő szezonban, az még jó néhány hónapra van. Ez alatt az idő alatt pihenni fogok, hogy eldöntsem, hogy benn maradok-e a kompetitív Hearthstone szcénában vagy sem. A Hearthstone megváltoztatta az életmódom. Igazán imádom ezt a közösséget. Áldásom mindegyik játékosnak és a Blizzardnak.”

Tehát Blitzchung kitiltásának idejét lefelezték, és a pénzét meg fogja kapni. De itt még mindig biztosan nincs vége: a Blizzardnak valami nagyot kell alakítania novemberben a BlizzConon, mert tavaly oltári pofáraesés volt a Diablo: Immortallal…

Forrás: WCCFTech, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu