Milliárdos lett a PlayStation 4; le is hagyta a PlayStation 3-at!

Újabb mérföldkőhöz ért a Sony már 6 éves a PlayStation 4 konzolja.

A Sony Interactive Entertainment új adatai szerint a PlayStation 4-hez már több mint egy milliárd játékot vásároltunk. Itt ki kell emelnünk, hogy csak a bolti és a PlayStation Store-os értékesítéseket vették figyelembe, a DLC-ket (és a használt eladásokat…) nem. Ez a szám nem teljesen pontos. 1,181 milliárd – ez tűnik a megfelelő adatnak, és ebből 274 millió értékesítést tavaly történt. Ez az eredmény pedig már azt jelenti, hogy a PlayStation 4-hez több játékot vettünk (mégpedig világszerte), mint a PlayStation 3-hoz (87,4 millió eladott konzolhoz 999,4 millió játék). Persze a PS4 még messze van a nagypapától, a PS2-től – a Sony korábbi konzolja (ami hardveres értékesítésben is rekorder: 155 millióig jutott a 2000-ben megjelent PlayStation 2…) 1,53 milliárd játékértékesítéssel rendelkezik.

Viszont, ha egymáshoz vetítjük a PlayStation 4 és a Nintendo Switch eredményeit, akkor bizony a nagy N hybrid platformja győzne. A Switch egy hónap múlva lesz 3 éves, de már most 52 millió eladott egységnél tart. (Ezzel pedig a Microsoft Xbox One-ját le is hagyhatta, igaz, a redmondi cég nem közöl már hardveres eladásokat; a becslések szerint 46 millió kelt el belőle…) A Switch sikereiről a héten már beszámoltunk, úgyhogy azzal nem ismételnénk magunkat.

De vegyünk gyorsan egy átlagot. A 102,8 millió eladott PlayStation 4-hez tehát 1,181 milliárd játékot vásároltunk. Ez azt jelenti, hogy egy konzolhoz átlagban 11,48 játékot vettünk. Az pedig nem csekély. (A PS3 11,43-as átlaggal zárt, a PS2 pedig 10 alatt. Igaz, a PlayStation 2-n nagyobb kínálat volt.)

A PlayStation 4 még két nagy exkluzívot kap a PlayStation 5 megjelenése előtt: a The Last of Us Part II-t a Naughty Dogtól, illetve a Ghost of Tsushimát a Sucker Punchtól. Az utolsó mohikánok még meglökhetik a korosodó PS4-szekerét.

Forrás: DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu