BlizzCon 2020: akár ez a rendezvény is elmaradhat

A Blizzard nem biztos, hogy „normálisan” megtarthatja a rendezvényét még úgy is, hogy arra novemberig várnunk kell.

A Blizzard tervezi az idei BlizzCont, amit ismételten Anaheimben megtartanának meg, de már most figyelmeztetnek minket, hogy elmaradhat a buli. Saralyn Smith, a BlizzCon felelős producere egy posztban közölte, hogy a cég bár reménykedik, hogy 2020 második felében már biztatóbb helyzetben leszünk, de szerinte még túl korai azt mondani, hogy lenne-e értelme az idei BlizzConnak, ugyanis az egészségi állapotot (legyen szó az alkalmazottakról vagy a látogatókról) nem akarják lerontani. Szerinte több hónap is eltelhet, mire biztosak lehetnek a terveikben, de amint lesznek fejleményeik, tudatni fogják velünk a további terveiket.

2005 óta mindössze kétszer hagyta ki a Blizzard a BlizzCont, így „a hóviharosok” számára kiemelt fontosságúnak mondhatjuk a műsort, mert itt szokták közölni az új információkat a nagyobb IP-ikről (Warcraft, Diablo, Starcraft, és most már azt is mondhatjuk, hogy Overwatch), de azért az utóbbi időszakban inkább megosztó volt az egész. 2018-ban a mobilos Diablo Immortal bejelentésével húzták a rajongókat fel, tavaly pedig Blitzchung, egy Hearthstone-játékos Hong Kong-támogató megnyilvánulása miatt volt a talaj forró a Blizzard lábai alatt.

Ez nem jelenti azt, hogy az idei BlizzCon slussz-passz elmarad. Nem-nem: Smith is azt írja, hogy több forgatókönyvük van, és figyelembe veszik, hogy nekünk a legjobb élményünk lehessen – így kb. azt mondja, hogy nem kizárt az idei évben egy digitális BlizzCon, ami jó alternatíva lehet, de nem biztos, hogy sok jövedelme lenne ebből a Blizzardnak. Viszont több rendezvény elmarad idén (Game Developers Conference, E3, Taipei Game Show, stb…), úgyhogy számukra – legalábbis most – csak a digitális ötlet lehetne elfogadható alternatíva.

Szóval a Blizzard is érintett a koronavírusban – jobb is, ha nem nagyon tartanak ki a rendezvény hagyományos megtartása mellett, mert az év végén lehet, hogy már a második hullámra kell felkészülnünk.

Forrás: PCGamer

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu