Bezárták a DayZ stúdióját; a kiadó további támogatást ígér a játéknak

A Bohemia Interactive pozsonyi stúdiójának befellegzett – ez a szlovák csapat volt a felelős a DayZ fejlesztéséért.

A DayZ fejlesztése igencsak rögös úton haladt több éven keresztül – mielőtt kilépett volna a korai hozzáférésből még 2018 végén, közel öt évet  töltött el ott. Csakhogy nemrég a Bohemia Interactive, a kiadó bejelentette, hogy a játékot támogató/bővítő csapatot alaposan megnyírbálták, hogy minél többen dolgozhassanak a kiadó next-gen technológiáján (Enfusion). De ez nem volt elegendő: most már teljes mértékben lemondtak a pozsonyi DayZ-stúdióról.

„Nemrég bezártuk a pozsonyi stúdiónkat. Ez egy, a menedzsment és a stúdió vezetői által közösen meghozott döntés volt, és meg szeretnénk köszönni mindegyik csapattagnak a közreműködésüket. Ez a döntés nem fog hatni a DayZ jövőbeli fejlesztésére, amit már felvázoltunk,” írta a Bohemia Interactive a Twitteren. A vicc viszont ott van, hogy a pozsonyi bezárásról először nem volt hivatalos bejelentés! Bizony, a Redditen egy illető korábban tudott már róla: azt mondta, hogy a stúdiónak annyi, és a DayZ támogatása is leáll.

A támogatás viszont elvileg folytatódni fog, és eléggé részletesen listázza is a Bohemia, hogy mit is akarnak csinálni a játékkal, de nem fordítjuk le a teljes listát, csak megemlítjük a fontosabb pontokat. A stabilitáson javítani akarnak, a bugok gyomlálását nem kívánják leállítani, a játékmenetben több dolgot is javítani szeretnének, vagy legalábbis a balanszon szeretnének módosítani, és a modtámogatásról sem kíván a Bohemia lemondani. (Konzolon sem.) Új tartalmakat is szeretnének, és azért ez is megvalósul itt-ott – pl. a végtagok törését vissza kívánják hozni a DayZ-be. (Főleg a lábak törését ígérik…)

A DayZ PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n is elérhető, de tényleg kérdéses, hogy mennyi ideig fogja a Bohemia futtatni a játékot. Nem lepődnénk meg, ha pár hónap múlva hivatalosan is lemondanának a „déziről”. Majd meglátjuk.

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu