Super Mario Bros. 35: más tollával ékeskedik a Nintendo [VIDEO]

Ezt az elképzelést láttuk már korábban, de az nem tetszett a nagy N-nek…

Tavaly júniusban a sajtó – rajtunk kívül mondjuk a The Verge is – felkapott egy Mario battle royale játékot, a Mario Royale-t, ahol 75-en küzdhettek meg egy internetes böngésző segítségével a győzelemért. Ez persze a Nintendónak nem tetszett, és rövid időn belül eltűnt a koncepció… amit aztán szépen átvettek egy hivatalos játékért.

Bizony, a Super Mario Bros. 35 pontosan ezt a koncepciót vette át, de 75 helyett 35 játékossal, ugyanis a bajszos, vízvezeték-szereléssel mostanában nem éppen foglalkozó Nintendo-muskétás pont ezt az évfordulót ünnepli. Az idő ellen kell küzdenünk, de a többi Mariot is érdemes lesöpörni a pályákról, hogy mi maradjunk az utolsó túlélők. Mindegyik játékos ugyanazt a pályát kapja, de azért valamennyi újítás is van: a „tekikatonák” legyőzésével (elég annyit mondanunk, hogy Elektor Kalandor?) időt nyerhetünk és támadást indíthatunk. Az érmékkel a játékbeli power-upokat (pl. virágot) lehet vásárolni. A sebességünk, képességünk, és stratégiánk segítségével mi lehetünk a nyertesek. Kizárólag a Nintendo Switch Online-on lesz ingyenesen elérhető, de akkor itt feltennénk egy kérdést.

A koncepció jó (Mario Royale + Tetris 99 – itt nem fognak közvetlenül egy pályán játszani), de miért csak korlátozott ideig fog elérhető lenni a Super Mario Bros. 35?? A Nintendo bejelentése szerint ugyanis október elsejétől március 31-éig lesz csak hozzáférhető. Mégis miért? Sokkal hasznosabb lenne a nagy N-nek is, ha a Nintendo Switch Online-on véglegesítve elérhető lenne, nem pedig csak fél évig.

A Switch fizetős, online szolgáltatása kap még egy játékot. Sőt, kapott: a nagy N szerint a Super Mario All-Stars is már játszható, így az előfizetők online multiplayerben a Super Mario Bros., a Super Mario Bros 2., a Super Mario Bros. 3, illetve a Super Mario Bros.: The Lost Levels segítségével is időt tölthetnek. Mindegyik játék eredetileg NES-re/FDS-re jött ki, ezekből csinált anno a Nintendo egy 16-bites remake-et.

Anno volt egy olyan reklám, hogy Könyvet. Minden kézbe! () Most ezt gondolta át a Nintendo: Mario-t. Minden kézbe!

Forrás: Gematsu, Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu