De hol van a Ubisoft Avatar-játéka?

Ugye nem felejtettük el, hogy azokból a kék macskajancsi kinézetű lényekből is készül egy játékadaptáció a francia kiadónál?

A Ubisoftról a minap írtuk, hogy ők szépen eltolták a Far Cry 6, illetve a Rainbow Six Quarantine megjelenését, hogy azok inkább a 2021 áprilisával kezdődő üzleti évben gazdagítsák a francia cég pénztárcáját. A koronavírusra hivatkozni viszont nem lehet például a Skull & Bones esetében, amit már több éve bejelentettek, és állítólag rebootoltak a kulisszák mögött.

Ez hatványozottan érvényes az Avatar játékra is, amiről Daniel Ahmad, a Niko Partners senior elemzője a Twitteren írta, hogy erről a következő üzleti évben szó sem lehet, így csak eggyel utána készülhet el. Ez azt jelenti, hogy 2022 áprilisa és 2023 márciusa között lesz esedékes a megjelenés, így pedig biztosan kizárhatjuk a PlayStation 4-et és az Xbox One-t, mert helyette inkább a PlayStation 5, az Xbox Series X, az Xbox Series S, illetve a PC lesz a cél a kék karakterek kalandozásainak.

Az Avatar játékadaptációja mögött a Massive Entertainment áll. Ők a The Division játékokért felelősek amúgy. A projektről legutóbb februárban hallottunk (és akkor talán be is számoltunk erről), amikor is Jesper Karabanov, a producer megerősítette, hogy igen, az Avatar továbbra is fejlesztés alatt áll, de ő sem beszélhet többet róla. Talán még túl korai, vagy esetleg komoly titoktartási szerződéssel rendelkezik.

Pedig már elég rég volt, hogy a Ubisoft bejelentette az egészet: még 2017-ben mondta a francia kiadó, hogy az Avatar PC-re és konzolokra készül. Pandorán fog játszódni, és valamilyen formában Na’vi szerepet fog benne kapni. A játék célja a Ubisoft szerint az lesz, hogy izgalmas és innovatív módon mélyítse az Avatar-univerzumot. Persze ebben nem lesznek egyedül, mivel James Cameron konkrétan öt filmmel számol a sorozatban…

És mivel a Wikipédián az Avatar 2-nek 2022. december 16-át írják megjelenési dátumként, nem kizárt, hogy a játék is valamikor 2022 végén jut el hozzánk.

Forrás: PSL

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu