PlayStation Plus: az egyik februári játék már hivatalos

A Sony korábban már elhintette, hogy mi is lesz az egyik ingyenes játék a PlayStation Plus-előfizetőknek.

Bizony: a Sony hivatalosan is beszélt már október végén arról, hogy az egyik, még készülőfélben levő játékuk a PlayStation Plusra érkezik (és ott is marad két hónapig!). Azaz: olyan játékról beszélhetünk, ami kapásból PS Plusosként ingyenesen elérhető lesz azoknak, akik fizetnek a Sony-nak az online multiplayerért. (Ilyen volt korábban a Rocket League is, ami emiatt is lett olyan népszerű. Annak fejlesztőcsapatát azóta felvásárolta az Epic Games.)

Tehát a Destruction AllStars lesz az egyik PlayStation 5-ös ingyenes cím. Ez egy járműves multiplayer harcolósdi lesz, amit úgy is lehetne definiálni, mint a Destruction Derby és a Rocket League szerelemgyereke. Roncsderbi, de nem egészen. (És már korábban is volt PlayStation 5-ös ingyenes alkotás. Például a Bugsnax, vagy a jelenleg is ingyenes Maneater, aminek csak a PS5-ös kiadása ingyenes a PlayStation Plusosoknak!) A PlayStation 4-es címekről (mert biztosan kettő lesz, ezen a Sony nem nagyon szokott ritkítani, inkább bővít itt-ott háromra…) pedig még túl korai találgatni.

Ezt írtuk december végén a januári PlayStation Plus-játékokról: „A PlayStation 5-ösök a Maneatert kapják (ez egy nyílt világú, cápás RPG, amit ShaRkPG-nek is lehetne akkor nevezni…), a PlayStation 4-esek pedig a Shadow of the Tomb Raidert (a Lara Croft eredettörténet-reboot trilógiának utolsó felvonását), illetve a Spiderstől a Greedfallt kapják. Ezeket a PlayStation 5-ön is játszhatjuk a visszamenőleges támogatás révén. Mind a három játék február elsejéig lesz ingyenesen elérhető az előfizetőknek. Érdekesség, hogy a Maneater Szaúdi-Arábiában érhető el, sőt, a Greedfallt a Közel-Keleten lecserélték az Assetto Corsával, míg Japán és Dél-Korea helyette a Mistovert kapja…”

Persze eközben ne feledkezzünk meg a PlayStation Plus Collectionről, amiben több nagy PlayStation 4-es játék vár ránk, itt-ott jobb teljesítménnyel és felbontással a PS5 Game Boost segítségével. Viszont most jobb lesz várni 27-éig: akkor fogja a Sony bejelenteni, hogy mi a teljes lista.

Forrás: PSU

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu