PlayStation 5-re tart a Serious Sam 4?

A Croteam és a Devolver Digital valószínűleg nemsokára a 2020 novemberében kiadott konzolokra is elhozza a Serious Sam 4-et, ami jelenleg csak PC-n (Steam), illetve Google Stadián érhető el.

 

Az USK, a német videojátékos korhatár-besorolásért felelő bizottság (ugyanis a filmekért az FSK a felelős; ők nem a pán-európai PEGI értékeléseit alkalmazzák, cserébe az USK/FSK baromi nagy logót foglal el a csomagolásokon…) értékelte a Serious Sam 4-et. A Stadiás értékelés nem számít, hiszen a PC/Stadia duón 2020. szeptember 24-e óta elérhető már a Serious Sam 4, de mivel a Devolver Digital nem nagyon szokott konzolokon kivételezni, kétkedünk abban, hogy a PlayStation 5-ös értékelést ne kövesse egy Xbox Series korhatár-besorolás. A konzolos verziót eddig a Croteam és a Devolver Digital nem jelentette be, és biztos, hogy lesz Xbox Series átirat is…

Rövid jellemzés a játékról, aki esetleg nem ismerné, hogy miről van szó: „Mental hordái elterjedtek a világon, így az emberiség ismét veszélyben van, a civilizáció pedig már csak nyomokban létező fogalom. Az utolsó ellenálló csapatot Sam „Serious” Stone vezeti, és hozzá illő módon nehéztüzérséggel bír a csoport. Ezúttal egy előzménysztorira számíthatunk, amiben a káosz az eddig látott (és a franchise-tól megszokott) szintekhez képest még magasabbra tör majd. A formulát valamelyest átszabták: most egy elképzelhetetlen mértékű horda fog farkasszemet nézni egy megállíthatatlannak nevezett fegyverarzenállal, aminek alkalmazása közben fontos lesz körbeoldalaznunk őket, és a lehetetlen helyzetekből is hátra kell ugranunk, hogy életben maradhassunk.

A földönkívüliek között több ismerős is lesz (Headless Kamikaze, Beheaded Rocketeer, Kleer, Scrapjack, Werebull, Khnum), viszont lesz pár új típuis is ránk fog támadni (Processed, Belcher, Zealot). Fegyverek? Kétcsövű shotgun, mini gépágyú, láncfűrész-lövő, automatikus shotgun, ágyú, hőkövető rakétavető, halállézer. Ezek fejleszthetőek is lesznek, és akár négy fős online co-opban is játszhatunk majd. Az elsődleges küldetések mellett mellékküldetések is várnak ránk, így lesz kihívás is dögivel. A légiórendszer miatt többezer földönkívülit is ki kell majd iktatni pályánként.”

A PlayStation 5(/Xbox Series?) bejelentésre még várnunk kell, viszont az értékelés általában nem szokott kitalált verziókra szólni…

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu