A PlayStationtől, a Take-Two-tól és az NCsofttól is csatlakoztak az ex-GTA producerhez!

Leslie Benzies csapata, a Build A Rocket Boy egyre ígéretesebbnek tűnik…

 

Benzies, miután távozott a Rockstar Northtól, 2016-ban hozta létre a stúdióját, és a vezetőségébe most három ipari veteránt igazolt. Mick Hocking, aki korábban az Evolution Studios (PS2-es WRC-sorozat, MotorStorm, DriveClub) társalapítója volt, a fejlesztésért felelős igazgató lett. Korábban más Sony-s kötődése is volt, ugyanis a Sony Computer Entertainment Liverpool Studio, majd a PlayStation London Studio igazgatójaként is tevékenykedett, majd a Sony Computer Entertainment Europe alelnöke, illetve a Codemasters termékfejlesztésére felelős alelnöke is volt.

Murray Pannell a nemzetközi marketing senior alelnökeként dolgozik a Build A Rocket Boynál. Ezt megelőzőleg a 2K (=Take-Two) európai kiadásért felelős alelnöke volt, de a PlayStation Egyesült Királyság és Írország marketinges igazgatójaként, a Ubisoft marketinges vezetőjeként, illetve az Xbox csoportos termékmarketing-menedzsereként is megfordult. Randall Price a kiadásért felelős vezető lesz, és ő legutóbb az NCsoft kiadásért felelős senior alelnöke volt, azt megelőzőleg pedig 15 évet töltött el a Guild Warsot fejlesztő ArenaNetnél, ahol a nemzetközi üzletért felelős senior alelnök volt.

Benzies, a stúdió elnöke és az Everywhere néven készülő játékuk rendezője ezt nyilatkozta: „2016 óta a Build A Rocket Boy csapata csendben növekszik, és ma örömmel üdvözöljük nyilvánosan Micket, Murrayt és Randallt a stúdióban. Mindegyikük hatalmas tapasztalatot, tudást és szenvedélyt hoz a Build A Rocket Boyba, miközben folytatjuk az Everywhere fejlesztését, és már alig várjuk, hogy 2022-ben még többet jelenthessünk be a csapatból.”

Az érdekesség ott lapul, hogy a skót stúdió közel két éve most először rukkolt elő egy ilyen közleménnyel. Az év során felbukkant, hogy a Galaxy Interactive, ami befektetett „a rakétát építő fiúba”, az Everywhere-t egy való világban játszódó Ready Player One-nak tekinti (itt a könyvre és a filmre is utalt; ezek egy virtuális valóságban játszódó nyílt világról szólnak). Egy nyílt világú AAA játéknak nevezte egy többjátékos élménnyel és egy több fejezetből álló, epikus narratívával és felhasználói tartalmakkal egy virtuális sandboxban. Itt a játékosok a saját világukat hozhatják létre mély szociális és streamelő integrációval.

Majd meglátjuk.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu