A Marvel elkaszálhatta az egyik legígéretesebb játékának fejlesztését?! [VIDEO]

A Marvel és a Disney még 2012-ben húzta le a rolót a projektről.

 

 

A Just Cause-sorozat mögött álló Avalanche Studios a jelek szerint több évig dolgozott egy Vasember-játékon, mielőtt a Marvel és a Disney lehúzta a rolót a projektről.

A MinnMaxnak adott interjújában az Avalanche Studios társalapítója, Christofer Sundberg elmondta, hogy a játék „néhány évig volt fejlesztés alatt”, mielőtt végül 2012 körül törölték. Ez egy nyitott világú játék lett volna, ahol Sundberg szerint „felszállhattál volna és bárhová repülhettél volna”. Sundberg azt is megemlítette, hogy az ellenséget a falakon is keresztül lehetett volna verni a Vasember repulzorkesztyűjével.

A Just Cause széria kaotikus, nyitott világú, akcióval és robbanásokkal teli játékokról híres, így némi képet kaphatunk arról, hogy milyen lehetett volna egy nyílt világú Vasember-játék az Avalanche-tól.

Az Avalanche ezen játéka helyett a Vasember-játékok, amiket annak idején kaptunk, nem voltak túl jók, az Iron Man 1 és 2 filmadaptációs játéka is rossz kritikákat kapott. Azonban közel egy évtizeddel az Avalanche Vasember-lemondása után, 2020-ban egy Iron Man VR-játék jelent meg, amely a karaktert az MCU-n kívülről pörgeti fel.

A Marvel videójátékok sokkal jobb helyzetben vannak ma, mint 2010-ben voltak. Az Insomniac Spider-Man 2-től és Wolverine-től a Firaxis Midnight Suns-ig rengeteg projekt van készülőben. Sőt, a jövő hónapban lesz az első Disney és Marvel játékbemutató, ahol már most várhatóan többet megtudhatunk a Midnight Sunsról, Amy Hennig Marvel csapat-játékáról a Skydance New Media-tól, és még sok másról.

Forrás: YouTube

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu