A Sony türelmetlen az új felhasználási feltételeivel! [VIDEO]

Vajon miért nem tudja a cég megvárni, mire a felhasználók a következő alkalommal kapcsolják be a konzoljukat és lépnek be a PlayStation Networkre?

 

A PlayStation 5 új firmware frissítést kapott, ami rendben van. Csakhogy eközben a Sony a T&C-jét, azaz magyarul a felhasználási feltételeit is frissítette. Ez azért releváns, mert a „kékek” nem tudták logikusan, érthetően megvalósítani az ezzel kapcsolatos menü (elfogadom/nem fogadom el) felbukkanását. (Mondjuk azok után, hogy a hangyányi PlayStation Plus Extra/Premium listán két hibát is elkövettek, valahogy ez nem tud már annyira nagy meglepetés lenni; erről ma már szó volt a hírekben!)

A Sony ugyanis egyszerűen játék közben is képes kiléptetni a játékosokat, hogy elfogadják az új felhasználási feltételeket. Ez már önmagában véve is a „WTF” kategóriát súrolja, de a T&C elfogadása után a konzolok instabilak lehetnek. Ez főleg akkor tud idegesítő lenni, amikor online, kompetitív multiplayer közben gondolta úgy a PlayStation 5-ünk (vagy PlayStation 4-ünk), hogy nézzük át az új felhasználási feltételeket. Nem várhatott volna az a következő bootolásig…?! Szerencsénkre a konzol stabilitása helyre áll az újraindításával. Aki a PlayStation Appot is használja, automatikusan ki lett léptetve, és az applikáció elindításakor ez fel is fog tűnni. A belépéskor kell elfogadni a felhasználási feltételeket, és utána ismét ki kell választani (vagy meg kell erősíteni) az elsődleges konzolunkat. Annak használata nélkül, csak az appon megoldhatjuk ezt a folyamatot, és akkor PlayStation 5-ön/PlayStation 4-en erre nem lesz szükségünk.

A YouTube-on a Loukoumakias nevű felhasználó legalább megörökített valami olyasmit, amit nem biztos, hogy mindenki láthatott (nem volt bekapcsolva a TV, nem volt HDMI-kábellel csatlakoztatva…). A PlayStation 5 első bekapcsolásakor ugyanis egy egyedi animációt kapunk, és lehet, hogy a Sony eldugott benne a régebbi konzoljaiból (PlayStation, PlayStation 2, PlayStation Portable, PlayStation 3, PlayStation 4) a bootolás során használt hangok közül néhányat.

Vajon a PlayStation 6 milyen animációt kap?

Forrás: PSL, PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu