Mindent a Gears (of War) 6-ra tett fel a The Coalition?

A Gears (vagy Gears of War… a Microsoftot ismerve vissza fogják hozni a teljes nevet) új része lehet a legfontosabb most a Vancouverben található stúdiónak.

 

A héten írtunk már arról, hogy a 343 Industries is érintett volt a Microsoft elképesztően nagy leépítésében, és ha igaz a pletyka, a rebooton átesett stúdió ejtette a saját technológiáját is. Most nézzünk át az Xbox Game Studios egy másik csapatába, a The Coalitionbe, ami mostanában a Gears (lánykori nevén Gears of War) mellett a The Matrix Awakens Unreal Engine 5 demóján dolgozott társfejlesztőként, és segít a többi Xbox-stúdiónak.

A csapatról azt hallani, hogy voltak kisebb projektjeik, ám ezek nem lesznek fefejezve, ugyanis Jeff Grubb a Game Mess Mornings közvetítése során arról beszélt, hogy a mellékprojekteket be kellett a stúdiónak áldoznia, hogy kizárólag a Gears 6 fejlesztése legyen a középpontban: „A The Coalition lefújta a kisebb, nem Gears-projektjét. Korábban már beszámoltam arról, hogy az Unreal Engine 5-tel való felzárkózás érdekében a stúdió egy kisebb, nem a Gears IP-hez köthető projektet tervezett, mielőtt a Gears 6-ra koncentrálna.

Ez a játék fejlesztés alatt állt, de mellette más dolgokat is csináltak, köztük a legjelentősebb a támogatói munkásságuk mellett a Matrix demó volt. Ez nem a kisebb projekt volt. Az egy különálló dolog volt, de úgy tűnik, hogy úgy érzik, hogy „mi készen állunk, mert dolgoztunk [a Mátrixon]”, így leállították azt a kisebb projektet, valamint egy másikat is. Szóval két játékot töröltek. Ez tükröződött a Microsoftnál történt elbocsátásokban, ami egy kicsit a The Coalitiont is érintette. A stúdió teljes mértékben a Gears 6-ra mozdult át,” mondja Grubb.

Ez persze nem hivatalos, de mivel a Microsoft több mint 10 ezer alkalmazottat küldött el, értelemszerűen az Xbox Game Studios sem úszhatta meg, és egyfajta áramvonalasítás történhetett itt is, ahogy a 343 is hasonló helyzetben van.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu