A telefonos csalók is bevethetik ellenünk a mesterséges intelligenciát!

TECH HÍREK – Elég néhány másodpercnyi hanganyag tőlünk a közösségi médiából, és máris kihasználhatják mit sem sejtő családtagjaink naivitását…

 

Szinte mindannyian kaptunk csaló, adathalászatra (phishing) szánt emaileket, vagy akár telefonokat is, hogy történt valami egy családtagunkkal, és rögtön utaljunk valamennyi pénzt. Nem mindenki lát át a szitán, és ezt nem inzultusként szánjuk, hanem pusztán tényt közlünk. Ezen a helyzeten nehezíthet a mesterséges intelligencia is, állítja az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság, az FTC. A Bloomberg számolt be arról, amit az FTC elnöke, Lina Khan mondott egy rendezvényen.

Szerinte ahogy fejlődnek a mesterséges intelligenciához kötődő eszközök, már korán résen kell lennünk, ugyanis a csalásokat is jobbá tehetik azok. A csalók a Facebookról, a Twitterről, az Instagramról vagy a Tiktokról átvehetik a hangmintákat, és a mesterséges intelligenciát ezekkel edzhetik, és a TTS programokkal (amik a szövegből beszédet generálnak) meg tudják oldani, hogy egy kétségbeesett családtag hangján verjenek át minket. Például arra kérnek pénzt, hogy haza tudjanak jutni, vagy hogy kiengedjék őket a börtönből. Szóval a szokásos, és ehhez hozzá lehet adni például a balesetet, és a kórházi kezelést fizettetnék meg. Mindez persze kitaláció.

Khan attól tart, hogy a hangimitáló technológia fejlődése több káros tevékenységet és csalást okozhat, ami a civil jogok, a fair verseny, az egyenlő esélyek, és a fogyasztóvédelem tekintetében hátrányos helyzetekhez vezethet. Az FTC szerint 5100 jelentés érkezett 2022-ben a telefonos csalásokról, és ezek kb. 11 millió dolláros veszteséget okoztak. Ez mindössze aprópénz ahhoz képest, amit az összes csalásból összejött 8,8 milliárd dollárnyi kár jelent (és ez is 30%-kal nagyobb a 2021-es adatnál). Az amerikai törvények fellépnek az imitátorok ellen, de ez nem lassítja le a csalókat, ám cserébe könnyebben jelenteni lehet az ügyeket.

Az igazságügyi minisztériummal áprilisban az MI-ről szóló közös nyilatkozatában Khan a következőket írjt: „A technológiai fejlődés kritikus innovációt hozhat, de az innovációra való hivatkozás nem fedezheti a törvényszegést. A hatályos törvények alól nincs a mesterséges intelligenciának mentesség, és az FTC erőteljesen érvényre fogja juttatni a törvényt a tisztességtelen vagy megtévesztő gyakorlatok vagy tisztességtelen versenymódszerek elleni küzdelem érdekében.” Így kell fellépni.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu