Több mint százötven hibát javított ki a Baldur’s Gate 3 első hotfixe

A minden értelemben véve termetesnek nevezhető CRPG hibajavításait a belga Larian Studios azonnal el is kezdte a PC-s megjelenés után.

 

Miközben a PlayStation 5 verzióra még egy hónapot várni kell (és miközben az Xbox Series verzió megjelenési dátuma ismeretlen az Xbox Series S verzión nem megfelelően futó osztottképernyős co-op miatt), PC-n a játék már elérhető, és a Larian listája már most rengeteg hibajavításról számolt be, holott a játék kifejezetten sikeres kritikailag és a játékosok között egyaránt. Ám például a Steam Decken nem fut kifejezetten jól a korai hozzáférésben 2020 vége óta elérhető játék.

A Larian Studios a BioWare-től vette át a Dungeons & Dragons (D&D)-alapú IP fejlesztését. A BioWare még 1998-ban hozta össze az első részt, és azóta is megmaradt az erős hangsúly a játékosok döntésein, illetve az asztali RPG-k stílusát követő játékmeneten. A fejlesztők humorosra is veszik itt-ott, sőt, még a felhasználói licenszerződésben (EULA) is elrejtettek egy titkos üzenetet, amit valószínűleg senki sem vett volna észre alapból, mert egy tonna szakzsargon szokott csak ott lenni.

Néhány dolgot megemlítünk, amit a Larian első hotfixe kijavított. Például ha osztottképernyős játékmenetben veszünk részt, nem tűnnek el a karakterek, az elmentési rendszert is ellenőrizték (a Larian szerint a cross-save funkcióra törekednek, így elvileg lehet platformok között mozgatni az elmentésünket, így PC-ről átvihetjük PlayStation 5-re is). Több kiakadást is megszüntettek, ám kérdéses, hogy a Steam Decken is meg tudták-e oldani, hogy ne szálljon el az új Baldur’s Gate annak elindításakor. Több hiba is volt a játék jeleneteiben, és a javítások többsége erre törekedett, ugyanis a Baldur’s Gate 3 erősen sztoriorientált.

A karakterek kevésbé „lógnak át egymásba”, a kamerák több helyen megfelelő helyükre lettek téve, és egy endgame jelenetben egy NPC nem fordít karakterünknek hátat. És lehetne még sorolni, de azzal kockáztatnánk a spoilerezést, azt pedig ebben az esetben nem szeretnénk, így érdemes saját felelősségre a második bekezdésben található linkre klikkelni.

Forrás: GameRant

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu