Újabb leépítések az Embracer Group alatt: 26 ember távozott a Beamdogtól!

A két ex-BioWare-fejlesztő, Trent Oster és Cameron Tofer által útnak indított stúdió korábbi CRPG-k újrakiadásával lett ismert.

 

A Baldur’s Gate, a Baldur’s Gate II, a Planescape: Torment, a Neverwinter Nights, vagy az Icewind Dale voltak azok a CRPG-k, amikből a Beamdog modernizált változatot készített. Ezt a stúdiót idén felvásárolta az Embracer Group, és a Beamdog szeptemberben kihozta a korai hozzáférésből (early access) a Mythforce nevű játékát, ami lényegében a Warhammer: Vermintide és a He-Man rajzfilm ötvözete. Egy online co-op játék, aminek nagy hasznára válna a nagy mértékű megjelenés utáni támogatás.

Ez nem lesz könnyű feladat számukra, ugyanis 26 embert el kellett küldeni a stúdióból. Jill Hollet, egy kisegítő grafikai művész a LinkedInen erősítette meg, hogy az Embracer Groupra kiterjedő átszervezések őket is érintették: „Sajnálatos módon az Embracer Group folyamatban lévő szerkezetátalakítási kezdeményezésének részeként a Beamdog meghozta azt a nehéz döntést, hogy 26 alkalmazottat, köztük engem is elbocsát. Hihetetlenül hálás vagyok nekik, hogy lehetőséget biztosítottak számomra, hogy megkezdhessem szakmai utamat az iparágban. Megtiszteltetés volt az ott töltött időm alatt ilyen kivételes személyiségekkel együtt dolgozni.”

Az Embracer Group 2021-ben és 2022-ben rengeteg felvásárlást hajtott végre. Övék lett a Gearbox (amit állítólag a Take-Two is megvásárolhat tőlük…), a Saber Interactive, a Deep Silver anyacége, a Koch Media (ami azóta Plaionra nevezte át magát), a Crystal Dynamics, az Eidos Montréal, a Square Enix Montreal (amit átneveztek, majd be is zártak), a Middle-Earth Enterprises, vagy a Tripwire Interactive. A Crystal Dynamics és az Eidos Montréal aprópénzért lett Lars Wingeforséké, de érdekes módon a Gex, a CD egyik IP-je továbbra is a japán kiadóé (mégis miért…?).

Az Embracer Group szerencséje ott állt le, amikor a szaúdi államhoz köthető Savvy Gamesszel tervezett, 2 milliárd dolláros megállapodásuk dugába dőlt. Ezért zárták be a Volitiont (a Saints Row fejlesztőcsapatát), illetve a Campfire Cabalt (az Expeditions RPG-k alkotója vezette ezt a stúdiót).

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu