Az Apple elbukhatja az évi 20 milliárd dolláros Google-megállapodását!

TECH HÍREK – Ám az is lehet, hogy ez mindössze egy ideiglenes szituáció lehet a cupertinói techcég számára.

 

Korábban mi is írtunk arról, hogy a Google évi 20 milliárd dollárt fizet az Apple-nek, hogy a cég készülékein az ő keresőmotorjuk legyen az alapértelmezett, és Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója erről panaszkodott, mert szerinte unfair előny keletkezett így a piacon. A helyzet megváltozhat, ugyanis ha egy antitröszt eljárás a Google javára zárulna, akkor a két cég közötti megállapodás befejeződhet.

A trösztellenes eljárást az amerikai igazságügyi minisztérium indította az Alphabet leányvállalata ellen. A minisztérium szerint a Google kihasználja az erejét, hogy továbbra is övék legyen a piac túlnyomó többsége. Az Apple vezetőségét is kihallgatták az eljárás során, és megkérdezték őket a 15 milliárdos összegről, amit az Apple kap a Google-től a keresőmotors alapbeállításért cserébe. Mint kiderült, a 15 milliárdnál nagyobb összegről (18-20 milliárd dollár) van szó.

Az összeg beleszámít az Apple éves profitjába, és ez arra utal, hogy a Google-nek nem lenne szabad folytatni ezt a kapcsolatot az ítélet után, az almás cég hatalmas veszteséggel nézne szembe… ám az AppleInsider szerint nem biztos, hogy valóban probléma keletkezne az Apple-nél, ugyanis a cég rövid időn belül képes lenne másik partneri kapcsolatot felállítani egy másik keresőmotorral, így mondjuk a Microsofttal összeállhatnak, hogy a Bing vegye át a Google helyét.

A Bing érdekes alternatíva lenne, ugyanis 2020-ban az Apple valóban tárgyalt a Microsofttal a keresőmotor felvásárlásáról, de a diskurzus nem vezetett végül sehová, feltehetőleg a Google által évente felkínált összeg miatt. (Biztos ezért erőlteti mostanában a YouTube a Premium előfizetést, vagy a reklámok engedélyezését…?) A Bernstein pénzügyi jelentése szerint ha a szövetségi bíróság a Google ellen ítél, köteles lehet felbontani a megállapodást az Apple-vel, ami hirdetésekből 60 milliárd dollárt szakít amúgy is…

Szóval az Apple hamarosan változtathat az alap keresőmotor.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu