Final Fantasy VII Ever Crisis: nem csoda, ha ilyen alacsony a rendszerigénye

A játék eredete ugyanis kb. kizárja, hogy egy nagyon modern konfiguráció kell a stabil teljesítményhez.

 

A Final Fantasy VII Ever Crisis megkapta a Steam-oldalát (valamiért manapság divat, hogy vagy a játékok neve, vagy a linkjük csak nagybetűsek…), és itt a Square Enix feltüntette, hogy mi a minimum, illetve az ajánlott rendszerkövetelmény a játéknak, ami iOS-ről és Androidról indult, így ebből adódóan erre a „hetes végső fantáziára” nem kritika kijelenteni, hogy mobilos port…

 

Minimum rendszerigény:

  • 64-bites processzor és operációs rendszer szükséges
  • Operációs rendszer: Windows 10 x64/Windows 11 (verziószám nincs említve)
  • Processzor: Intel Core i3-3210 vagy AMD A8-7600, vagy jobb
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videókártya: Nvidia GeForce GTX 750, AMD Radeon Vega 8 Graphics vagy Intel UHD Graphics 630, vagy jobb
  • DirectX: DX11
  • Szabad tárhely: 30 GB
  • Szélessávú internetkapcsolat szükséges (Denuvo?)

 

Ajánlott rendszerigény:

  • 64-bites processzor és operációs rendszer szükséges
  • Operációs rendszer: Windows 10 x64/Windows 11 (verziószám nincs említve)
  • Processzor: Intel Core i5-6400 vagy AMD Ryzen 3 1200, vagy jobb
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videókártya: Nvidia GeForce GTX 950, AMD Radeon RX 460 vagy Intel Arc A380, vagy jobb
  • DirectX: DX11
  • Szabad tárhely: 30 GB
  • Szélessávú internetkapcsolat szükséges (Denuvo?)

 

A játékot azért el kell magyarázni, hogy micsoda. Ez egy újabb feldolgozása a Final Fantasy VII-nek, de például az eredetileg PSP-re, azóta pedig a modern konzolokra is megjelent Final Fantasy VII: Crisis Core-ból is átemel sztorielemeket. Lesznek új történetek is, illetve köztük lesz egy olyan is, amely Sephirothra fog koncentrálni. Még nem látni nyomait annak, hogy Denuvót használna a PC port, de a Square Enixet ismerve ennek esélye igencsak magas (pláne, hogy anno egy ingyenes teaser, illetve a 2018-as év egyik legrosszabb játék esetében is alkalmazta a japán kiadó).

A Final Fantasy VII Ever Crisis PC portjának megjelenési dátuma még nem ismert.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu