Már majdnem 55 millió eladásnál tart a PlayStation 5!

A Marvel’s Spider-Man 2 eladásairól is közölt egy adatot a Sony, ami eközben olyasmit is csinált, amit tőlük nem szoktunk látni.

 

Kezdjük a pénzügyi jelentésből olvasható adatokkal. December 31-ével bezárólag 54,8 millió boltokba szállított PlayStation 5-nél tartott a Sony. 2023 utolsó három hónapjában 8,2 milliót hozott össze a PS5 (és itt sincs részletezve a Digital Edition és a Blu-ray meghajtóval rendelkező változat aránya), ami 2022 utolsó negyedévéhez képest nagy előrelépés, ugyanis 1,1 milliós pluszt mutathatott fel a Sony kurrens-gen konzolja.

89,7 millió PlayStation 5-ös és PlayStation 4-es játékot értékesítettek a tavalyi negyedik negyedévben, ami szintén pozitív mérleg (3,2 millióval több a 2022-es adatnál). 16,2 millió volt first-party, belsős fejlesztésű cím, ám itt mínusszal zárt a Sony, ugyanis 2022 utolsó három hónapjához képest 4,6 millióval kevesebb. A digitális értékesítés (=PlayStation Store) aránya 66% volt, ami 4%-os erősödés az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A Marvel’s Spider-Man 2-ből 10 milliót adott a Sony el 2024. február 4-ével bezárólag, így az Insomniac Games játéka remekel a PlayStation 5-ön, mielőtt PC-re is megjelenne. A PlayStation Networkön 2023 utolsó napjával bezárólag 123 millió havi aktív felhasználó volt, ami 11 millióval nőtt egy év alatt. Szóval majdnem minden aspektusban pozitív a mérleg, de igen, ezúttal sem közölték a PlayStation Plus előfizetőinek számát. Csak nem továbbra is csökkenést mutat fel ez az adat? Ezért hallgat már hosszú ideje erről a Sony!

A Sony Interactive Entertainment február 12-én már levédetett egy nevet az Egyesült Államokban. A védjegy az Intergalactic: The Heretic Prophet névre vonatkozik. A Sony még nem jelentett be semmit sem ezen a néven, és ritkaság a cégtől, hogy egy projekt nevét levédesse annak hivatalos bejelentése előtt, és hiába keresünk rá az interneten, nem találunk semmit sem, és ki sem találhatjuk a névből, hogy melyik stúdió dolgozik a játékon.

Forrás: Gematsu, Gematsu, Sony, Sony, USPTO

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu