Kihagyja a Nintendo Switchet a Hi-Fi Rush?

Bár hivatalos már, hogy a PlayStation 5-re is átruccan a Tango Gameworks csendben kiadott, és rögtön sikereket elérő játéka, a Nintendo esetében ilyesmit még nem állíthatunk.

 

Tegnap szó volt a hírekben arról, hogy a Microsoft négy Xbox-exkluzív címe is átruccan rivális konzolokra. Ezek közé tartozik a Hi-Fi Rush is, ám ez az egyik olyan játék, ami CSAK PlayStation 5-re vándorol át, holott a vizuális stílusából ítélve talán könnyedén el tudna futni a Nintendo nemsokára 7 éve megjelent hybrid platformján is. A Sea of Thieves esetében megértjük, ha a Switch kimarad, mert hatalmas óceánszimulációról van szó, ahhoz pedig egy izmos processzorra van szükség. Az pedig a Switchben nincs ott.

Tom Henderson szerint nem véletlenül hagyja ki a The Evil Within két részét is létrehozó stúdió ritmusalapú akciójátéka a Nintendo Switchet. Ő úgy tudja, hogy a Switch utódjára tervezi a Microsoft a megjelenést, így 2024-ben valószínűleg nem számíthatunk a Hi-Fi Rush Nintendo verziójára, ugyanis a pletykák szerint a hivatalosan névvel még nem rendelkező új N hardver állítólag 2025 elejére lett halasztva az eddig tervezett 2024 őszi rajt helyett, és emiatt nem lenne nagy meglepetés az sem, hogy az eddig emlegetett márciusi konzolbemutatót is eltolták júniusra. (És ekkor felbukkanhat a több mint 6 éve bejelentett, de azóta lényegében eltűnt Metroid Prime 4 is, amiről ma már részletesebben szó volt a hírekben.)

A Hi-Fi Rush 2023 egyik kellemes meglepetése volt. Nem csak azért lehet ezt állítani róla, mert a Microsoft és a Tango Gameworks meglepetésszerűen adta ki a játékot Xbox Series-re és PC-re, hanem azért is, mert a japán stúdiótól kissé szokatlan húzás volt, de mégis eredményes, ugyanis az év egyik legjobb játékának hívhatjuk. És a PlayStation 5-ösök is hamarosan kipróbálhatják, mivel a PlayStation Store-on már elindult az előrendelés, a megjelenés pedig március 19-én lesz esedékes a Sony kurrens-gen konzoljára.

Forrás: WCCFTech, Insider Gaming

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu