Windows: régóta idegesítő dolgot szüntethet meg végre a Microsoft!

TECH HÍREK – Végre olyasmit módosíthat az operációs rendszerében a cég, amit már a kilencvenes években is inkább zavarónak gondoltunk.

 

Hiába lehet egy számítógép olyan stabil, hogy akár hetekig képes futni bármilyen kiakadás nélkül, néha egyszerűen újra KELL indítanunk a Windows-t, mert annak frissítései erre kényszerítenek. Nincs is annál rosszabb, amikor váratlanul előrukkol az oprendszer azzal, hogy na, most újra kell indulnia, mert frissítette magát. Szerencsénkre ezt a forgatókönyvet a Microsoft ki akarja iktatni.

A Windows Central arról számolt be, hogy egy olyan Windows Update módszeren dolgozik, amihez nem kell újraindítás. A hot patching néven futó metódus tehát úgy telepíti fel az operációs rendszer frissítéseit, hogy az közben futni képes. Ezt a módszert már a Windows Azure verzióiban már alkalmazza a cég, úgyhogy ebből adódóan logikus lépés az, hogy a hagyományos, asztali verzióba is áthozza a Microsoft.

A Windows Azure-ban a dokumentáció szerint így működik a rebootmentes frissítés: „Alapszintet hoz létre a Windows Server aktuális halmozott frissítésével. Rendszeresen (háromhavonta) az alapvonal frissül a legújabb halmozott frissítéssel, majd az azt követő két hónapban forró javítások érkeznek kiadásra.” Úgyhogy kelleni fog a rebootolás, de évente négy alkalommal. Ez pedig jóval kevesebb az eddig látottakhoz képest, és ennyi azért belefér.

Viszont van egy trükk: VBS kell ahhoz, hogy ne legyen szükséges a gyakori újraindítás. A VBS a Virtualization Based Security rövidítése, és a virtualizáción alapuló védelem a játékteljesítményre negatív hatással van. Így aki direkt játékra felépített PC-t használ, készüljön fel arra, hogy a frame rate a bekapcsolt VBS mellett nem lesz olyan magas, de persze régebbi, kevésbé rendszerigényes játékok esetében ez nem lesz zavaró.

Valószínűleg a Microsoft a 24H2-es Windows 11 frissítésben adja hozzá ezt a funkciót az operációs rendszerhez. Ahhoz azért biztosan kelleni fog egy-két újraindítás, és valószínűleg ugyanekkor fog megérkezni a mai hírekben felbukkant DirectX DirectSR technológia is.

Forrás: PCGamer, Windows Central, Microsoft

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu