Háborús bűnös volt a Fallout 4 férfi főszereplője? [VIDEO]

Egy váratlan tweettel borzolta a kedélyeket Emil Pagliarulo, a Fallout 4 vezető írója, viszont érdemes a teljes történetet áttekinteni az elejétől a végéig, ugyanis ez kissé komplikált.

 

Pagliarulo azt írta, hogy a Fallout 4 férfi főszereplő karaktere részt vett abban az ügyben, amikor az amerikaiak illegálisan megszállták Kanadát, és eközben szerepe volt egy kanadai partizán törvénytelen kivégzésének. Egy eddig nem ismert kapcsolat van a Fallout és a Fallout 4 között. A Fallout nyitófilmje (amit beágyaztunk a bekezdés alatt) is megmutatja, hogy ugyanarról az úriemberről van (nem arról, aki lőtt).

Két katona az ikonikus T-51-es páncélban egy fegyvertelen bebörtönzöttel. Az egyiknél pisztoly, a másiknál (ez lenne a Fallout 4-es karakter) plazmavető. A pisztolyos kivégzi a börtönbe zárt karaktert, majd mindkét illető észreveszi, hogy a kamera forog, így örömükben integetnek. Ezután reklámok voltak az intróban, miközben a TV-ről kizoomolva egy lebombázott város látható, ami jellemző a Fallout környezetére és ironikus humorára. A Fallout 4-ben pedig egy házaspárból választhatunk már fixált történetekkel és személyiséggel; a másik tag NPC-ként van a játékban. Női főszereplőnk egy sikeres ügyvéd, a férfi pedig részt vett Kína amerikai megszállásában.

Ám rövid idővel később Pagliarulo mást is megosztott a Twitteren. Meg akarta mutatni, hogy milyen lenne egy izgalmas részlet a Falloutról, miközben nem vette észre, hogy ez mennyire megosztó tud lenni. Szerinte nem minden információ tekinthető kánonnak (hivatalosan elfogadottnak), amit megoszt a Fallouttal kapcsolatban, és megerősítette, hogy a Fallout 4 férfi főszereplőjét Nate-nek hívják, és NEM háborús bűnös. Ez persze nem menti fel a másik, minden bizonnyal az ismeretlenség homályába feledő karaktert, aki kivégezte a börtönbe zárt karaktert a Fallout intrójában…

Mi ennek a történetnek a tanulsága? Talán az, hogy a játékfejlesztés során rengeteg olyan belsős titok van, amikről esetleg sosem hall a közönség, és ha Pagliarulo nem írt volna róla, valószínűleg ez is ilyen információ lett volna.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu