The Outer Worlds: volt egy törölt, majdnem 18+ befejezése is! [VIDEO]

A PC Gamer beszélgetésén bukkant fel Carrie Patel, aki a The Outer Worlds narratíváért felelős tervezője volt, és itt elárulta, hogy az Obsidian Entertainment játékából kivettek egy… felettébb felnőtt témába hajló befejezést.

 

Erről a történetről még nem is hallottunk, így amit Patel mondott, az mindenkinek újdonság volt, és kifejezetten részletesen árulta el, hogy mi is történt a „nem-Fallout” körül: „A The Outer Worlds titkos befejezésén dolgoztam Dan McPhee-vel, aki a projekt másik narratív tervezője volt. A fejlesztés elég késői szakaszában én írtam Rockwell elnök irodájának termináljának szövegeit, amivel a játék közepén, kétharmadán futhatsz össze. Az összes terminálhoz volt néhány plusz bejegyzés, ami mondott valamit a karakterről, a világról, és csak úgy kitöltötte a dolgokat. Ekkor már egy ideje dolgoztunk ezen a játékon, és tudod, minden a kapitalizmusról és a márkákról szól. Emlékszem, arra gondoltam, hogy ezek a vállalati fickók annyira szeretik a márkáikat, mi lenne, ha szó szerint felizgulnának rá?.

Szóval írtam ezt a bejegyzést Rockwell elnök termináljára, ami egy-két skill check mögött volt elzárva, szóval meg kellett érte dolgozni. De ez egy átirat volt a heti dom [domináns, BDSM…] együttlétről egy Moon Man-imitátorral. Nagyon szórakoztató volt megírni, mert tele volt szójátékkal, olyan üzleti beszéddel, mint a „növekedési vektorok maximalizálása” és a „végponttól végpontig tartó optimalizálás”. Még egy ugatást is kapott az egyik őr, amikor belépsz az irodába. Átmész egy biztonsági ellenőrzőponton, és ha elmentél mellette egy Moon Man-sisakkal a fejeden – nem tudom, hogy felvették-e valaha is, de volt egy [megírt] ugatás egy ponton, amikor azt mondja: „Azt hiszem, csütörtök van”.

Emlékszem, hogy beszéltem Dannel, mert Dan írta a játék legvégén a leszámolást. Ő írta a Tartarus-börtön eseményeit is. És én azt mondtam, hogy nem lehetne erre visszaemlékezni? [Mert] akkoriban még mindig benne volt. Szóval együtt néztük meg, és kitaláltuk, hogy ha a játék végén Rockwell elnökkel állsz szemben, és Moon Man-sisakot viselsz, akkor egy kicsit elgyengül a térde. És ha elolvasnád azt a terminált, akkor tényleg átvehetnéd az irányítást a helyzet felett: „Moon Man nem kérdez, Charles. Moon Man elmondja.” Gyakorlatilag rá tudtad beszélni, hogy szálljon be az egyik cryopodba („Vedd fel a pozíciót, Charles”), és így a párbeszédek segítségével legyőzhetted őt, és félre tudtad állítani az útból a kívánt befejezéshez,” mondta Patel.

Emiatt jogos lehet a kérdés: miért lett kivágva a játékból? Patel szerint ez a befejezés túlzottan közel volt ahhoz, hogy szexuálisan fűtöttnek nevezhessük, és emiatt aggodalom volt. Ezért döntött végül úgy az Obsidian, hogy kihagyja a The Outer Worldsből. Csakhogy azóta a Baldur’s Gate 3 sokkal bátrabb dolgokat tett meg, így a már bejelentett The Outer Worlds 2 is közelebb lehet ehhez a bizonyos 18-as karikához!

Forrás: PCGamer

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu