Tag: RPG

A poén pedig az, hogy a játékot a Koei először 2004-ben, azaz úgy jó tizenkét éve jelentette be. Már majdhogynem a Prey szintét karistolja a Nioh, de legalább úgy tűnik, hogy idén meg is fog jelenni.

Nioh: egy kis bossfight…

Egy remek ízelítőt kaptunk abból, hogy miként fest majd az erősebb PlayStation 4-en a „japán kultúrájú Dark Souls”! A…
Cartmanékből sosem elég.

Új sztoritrailert kapott a…

Városi RPG-t mindenkinek! Az új gyerek visszatér, és – a videóban elhangzottakat idézzük – „olyan szellentései vannak, amik megállítják…
A mozgás miatt pedig még az is feltűnt, hogy nem egyszer láttam magamat beleakadni a tereptárgyakba.

The Dwarves – Maradt…

Maradt Volna Könyv

[PSX 2016] Persona 5:…

Az Atlus RPG-je is játszható volt Anaheimben. A Persona 5 már jó negyed éve elérhető japánul PlayStation 4-en és…
Nintendo Switch - Jelenleg ennyi, de mindenesetre biztatóak az első reakciók a még ismeretlen árú Nintendo Switch irányába.

Egy érdekes RPG lehet…

Ubisoft–Nintendo együttműködés, a végeredmény pedig márciusban jöhet. Eddig is hallottunk már olyan dolgokat, hogy a Ubisoft segít a Nintendónak…

Halasztást kapott a Persona…

Újabb játék, újabb elhalasztott megjelenés – most az Atlus Japánban már megjelent RPG-je került hátrébb a naptárban. A PlayStation…
Csak aztán nehogy 12 évet kelljen várni rá, ugyanis a II még 2000 folyamán érkezett, hogy aztán az RPG-k egyik koronázatlan királya közel egy évtizedig csak várassa a rajongókat a bejelentés helyett.

Diablo III: egy visszatérő…

A BlizzConon a Diablo III az egyik főszereplő lett – több értelemben is bővül az eredetileg 2012-ben megjelent akció-RPG!…
A szinkront általában dicsérni szoktam, de itt nem - fáradt mémek, idegesítő megszólalások sózzák túl az amúgy is kihűlt levest.

Killing Room – Agysejtgyilkos…

Agysejtgyilkos szoba
Csak aztán nehogy 12 évet kelljen várni rá, ugyanis a II még 2000 folyamán érkezett, hogy aztán az RPG-k egyik koronázatlan királya közel egy évtizedig csak várassa a rajongókat a bejelentés helyett.

Diablo 4: bejelentés a…

A Blizzard bejelentheti az izometrikus RPG-jének új tagját egy hónapon belül. Egy összeesküvés-elmélet zajlódik le szemeink előtt a hír…

Végre kiadója van a…

A Warhorse Studiosnak sikerült egy kiadóval megállapodnia. A Kingdom Come: Deliverance többnyire csak „késik” témában került szóba az idei…

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu