Rise of the Tomb Raider – „Yamatai után…”

Sokunk örömére a Square Enix nem hagyja veszni a sorozatot és év vége felé jelentkezik a sorozat új részével, a Rise of the Tomb Raider-el. Bár egyelőre kicsit hadban állunk a ”zöldekkel”, mivel megpróbálták kibulizni a TR teljes exkluzivitását, de szerencsére a kiadó sem most jött a hathúszassal. Egyelőre azon kívül, hogy lesz következő Tomb Raider, nem zúdított ránk sok információt a Square, de mindenképp pozitívum, hogy előbb-utóbb a Play Station 4 tulajdonosok is örülhetnek a folytatásnak.

Lara Croft ott folytatja, ahol az előző rész véget ért. Az élet és a rejtélyes sziget próbára tette a régészlány lelkét és erejét, ez nem is múlt el nyom nélkül, ugyanis a következő epizód nyitójelenete egy pszichológus irodájából indul. A határozott arcú agyturkász, kedves, szinte apáskodó hangon számol be arról, hogy jól haladnak, a szörnyű emlékek egyre kevésbé törnek elő.

ps4pro.eu_rise_of_the_tomb_raider_1

Lara ideges

A szemben ülő, törékeny lányka azonban még mindig zaklatottnak tűnik. Tördeli az ujjait, dobol a lábával, csak nézi bambán a földet, jócskán látszik rajta, hogy Yamatai megtörte az addig arisztokrata hölgyet. Közben kapja a jobbnál jobb orvosi közhelyeket: éljen stresszmentes közegben, sétáljon nagyokat, óvatosan nyisson a világ felé, mert egy nő, aki ilyen megpróbáltatásokon ment keresztül, könnyen a depresszió rabja lehet. Miss Croft viselkedése viszont más, ő nem lelki beteg, sokkal inkább kalandvágyó.

ps4pro.eu_rise_of_the_tomb_raider_2A medve nem játék

Bátor hősnőnket a következő jelenetben már egy barátságtalan maci kergeti, málnás helyett egy szakadékba, a hatalmas mélységet átugorván úgy tűnik, Lara már nem az az oltalmazni való típus, amilyen korábban volt. Komolyan mondom, a 2013-as Tomb Raider-ben még végig úgy éreztem, hogy szegény lányt legszívesebben megölelgetném és nyomnék egy puszit a homlokára, hogy ok, vége van, nincs semmi baj. Közel sem látszik már annyira esetlennek túlélés terén, mint az előzményben. Erről akkor is tanúbizonyságot tesz, amikor minden dilemma nélkül lenyilaz a sötétből egy bámészkodó őrszemet. Így lesz a vadból vadász.

ps4pro.eu_rise_of_the_tomb_raider_3

Új helyszín, új kaland

A Rise of the Tomb Raider egy szibériai utazásra visz minket, hogy felkutassuk a 13. század egy elfeledett, ősi városát a nagy Vladimir herceg sírjáért. Milliószor voltunk már különböző dzsungelek mélyén, valamint az is igaz, hogy Szibériát is megjárta a sorozat de ismét öltözhetünk melegen, hogy viszontlássuk. Lévén, hogy még csak nagyjából sem lőtte be a Square Enix a PlayStation 4-es megjelenést, sem magát a játékot nem mutatta még be igazán, így még sok kérdés megválaszolatlan marad minimum az év végéig.

Ami biztos, hogy megújul a kraftolási rendszer valamint, hogy a dinamikus napszak és időjárás változás miatt, a realitáshoz közelítve, minden ember és állat az adott helyzetnek megfelelően fog viselkedni. A netes multiról még teljes a csend, de az előző részből kiindulva nem is sajnálnám annyira, ha hanyagolnák ezt az ágat és 110%-ot adnának bele a játékba.

Ezen kívül, annyit tudhatunk még, hogy a konkurensnek részben csak sikerült kisírnia az exkluzivitást egy ideig, hogy a gyengéket átcsábítsák a zöld oldalra de határozottan kiemelték, hogy ez a megállapodás nem tart örökké, így remélhetőleg egy szűk éven belül már minden PS4 tulaj belevághat a fagyos régészkedésbe.

– Dazo911 –


Tetszetős:

+ Várhatod ha…fan vagy
+ Szereted a kihívásokat
+ Érdekel a szibériai történelem

Ne várd inkább, ha…

– Tele a hócipőd, hogy újabb rész jön
– Nem szeretsz állatokat ölni
– Nem tetszett az előző rész

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu