World Rally Championship 2 – Átfestés [RETRO-2011]

RETRO – A 2011-es szezonra is összehozta a Milestone az azévi rali-vb játékadaptációját, amely bár előrelépés az első részhez képest, de még mindig problémákkal küszködik – nem dönti le a trónjáról a 3. részt, de legalább tényleg jobb az elsőnél.

 

A karriermód ugyanolyan módon indít, mint az első rész. Ezúttal már egy Citroën DS3 WRC volánja mögött ülünk az első, ízelítő versenyen, ami egy további újításra hívja fel rögtön a figyelmét. Immáron vannak SSS pályák, amelyek kétsávos körpályák, amelyen két kört kell teljesíteni – aki előbb ér végig kétszer a körön (tehát kétszer megy végig a kezdősávon és a másik felén is), az nyer.

ps4pro.eu_WRCFIAWorldRallyChampionship_NYITO

Road to WRC

Utána viszont jönnek a kezdetek, most 10 helyett 9 szezonra lebontva az eseményeket. Pénzügyileg meg leszünk szorítva, ha szeretnénk fenntartani a lehető legjobbat mindenből alapelvet követvén a csapatunkat. A csapatunkat, amelyet évente nekünk kell kifizetni. Ez talán a legnagyobb újítása a játéknak: nekünk kell felbérelni maximum négy szerelőt és négy menedzsert. Mindenkinek három tulajdonsága van, például a szerelőknél a képesség számít, hiszen ha az elég nagy, akkor egyszerre négy alkatrészt tuningolhatunk az autóinkon (erre még vissza fogok térni), a menedzsereknél pedig a PR nyit meg újabb szponzorokat.

Na, akkor beszéljünk a szerelőkről. Képesség, fejlesztés és kutatás. A kutatás az újabb szintű tuningot nyitja meg, a fejlesztés szerintem a sebességen gyorsít, a képesség meg több slotot engedélyez, hogy akár négy alkatrész is készülhessen, ne csak egy. Minél nagyobb a reputációnk szintje, annál jobb szerelőket alkalmazhatunk – kb. a 60-as szint tájékán vannak a legmagasabbak, de onnan a reputációszintünk nagyon durván elszáll, de erre is még vissza fogok térni.

ps4pro.eu_news_reviews_previews_and_more_world_championship_2_1

Aztán a menedzserek. PR, tárgyalás és hatékonyság. A PR nyitja meg a jobb szponzorokat, a tárgyalás a sebességet gyorsítja fel, a hatékonyságnál meg ugyanúgy több szponzorral való tárgyalást engedhet meg. Kelleni is fognak a szponzorok, mert a játék vége felé már jó 330 ezer kreditbe is kerülhet a legjobb csapat alkalmazása a következő szezonra. Ha szezon közben cserélünk, akkor nem kell a teljes szezont kifizetni az új alkalmazottnak.

Na, akkor szponzorok. Adott szponzorok használata esetén néhol ha elvégzünk egy feladatot (pl. a finn pályán 35 méteres ugratás a sárga háznál) ott, ahol felbukkan a képernyő tetején egy felirat a pálya elnevezéséről néhány rajongó sziluettjével, akkor az elvárt feladat teljesítése esetén vagy új mintázatot, vagy színt nyithatunk majd meg. Én nem nagyon mentem rá, a Road to WRC 100%-olása után kb. 50 mintázat lett meg a 60-ból és asszem 38 szín a 40-ből. De a szponzoroknak elvárása is van ám, hogy fizessenek.

ps4pro.eu_news_reviews_previews_and_more_world_championship_2_2

Lehet az, hogy pályánként X zöld szektorunk legyen, ne legyen leharcolva a kocsi kasztnija sárga vagy narancssárga szintűre (ez nem egyszerű!), vagy adott idő alatt teljesítsük a rally-t. A nagyobb szintű szponzor többet perkál mind kreditben, mind reputációban, de az elvárásai is nagyobbak, szóval érdemes megfontolni néha egy kisebb szponzort, akinél több esélyünk van az extra pénz felmarkolására. Csak nehogy üres legyen az autó, egyszer így töltötte be – indíthattam újra a játékot. Bugzik néha. A menü is néha beragad. WTF?

ps4pro.eu_news_reviews_previews_and_more_world_championship_2_3

Tuning

Ez egy újabb módosítás az első WRC-hez képest: lehet ám a kocsijainkat tuningolni. Felfüggesztés, motor, sebváltó, fékek és aerodinamika területeken csaphatunk a kocsinkra jobb teljesítményt. Nem kerül sok pénzbe, legrosszabb esetben is 2000 kredit egy alkatrész. Kategóriánként több szint van. Például egy R2-es belépőszinten mindössze egy szintet javíthatunk, de a WRC-knél már hármat – ez a maximum amúgy -, a nagyobb szint pedig több időt igényelhet, kivéve, ha már a legjobb csapatot raktuk össze. Szponzoroknál dettó ugyanez áll fenn. Sose hagyjunk ki lehetőségeket az autónk tuningolására, megéri, olcsó!

ps4pro.eu_WRCFIAWorldRallyChampionship_11

Más festés

13 rally van, mindegyiken 6 – vagy 7 – pálya, Ezt megint lefelezhetjük, mert itt is oda-vissza áll fenn. A 13 rallyból elvehetünk rögtön kilencet. Marad 4 rally, az új-zélandi helyére például bejött az ausztrál, de mondjuk a japán rally is ugrott, mivel a WRC máshová ment a szigetország helyett. Ugrott ezeken kívül a bolgár és a török pálya, de helyettük van a görög, az argentin és az olasz helyszínek.

Az új pályáknál is megfigyelhetőek a T-elágazások, de nem annyira, mint a másik, eredeti kilenc helyén. Bár néhol rövidebbek lettek a pályák (a németen az egyik kezdőpontot előrébb rakták, így nem kell teketóriázni odabenn egy percet), viszont ugyanaz van, mint az első részben. Csak más festéket kaptak a pályák, amik ugyanazok maradtak. Ez nem sok újítás. Jó, vannak a SSS pályák, de abból sincs minden országban, bár becsületes dolognak tartom a megjelenésüket. Meg még ott van a berlini városi furikázás (valami olyasmi, ami most május elsején is volt Budapesten), de ez nem sok, de legalább van újítás.

ps4pro.eu_WRCFIAWorldRallyChampionship_9

Továbbra is elavult itt-ott

Az audiovizualitása a WRC2-nek is gyenge. Itt is meg lehet ám figyelni a tereptárgyak pikk-pakk felbukkanását a semmiből, aminek nem nagyon kellene megtörténnie. Látványra a játék még mindig gyengusz, és tudom, hogy nem azonos a műfaj, de a DiRT 3-hoz képest el van maradva.

Az audióban is átlag alatti a WRC2, sőt, itt még visszaesés is van a navigátorunk esetében, ugyanis a pályák előtt és után már nincsenek tőle megszólalások! Ezzel azt a kicsi életszerűséget is elvették, de legalább az itt-ott feltűnő bugok megmaradtak vele kapcsolatban. Egy ütközés után még mindig öt-hat másodpercig csendben marad itt is. Az autók hangja újfent erőtlen, mintha valami drónt hallgatnék, nem pedig egy Peugeot 205 T16-ost.

Na igen, autókínálat. Végre a karriermódban is szerepet kaptak a jó öreg B kategóriás veteránok, de itt nem értem, hogy a legendás – és sajnos veszélyes – Audi Quattro hol a fenében maradt? Jó, ott a Renault 5 Turbo, a Ford RS200 és így tovább, de lehetett volna még benne potenciál. Legalább a 2011-es szezon autóit remekül összerakták, immáron a Ford Fiesta RS WRC mellett a Citroën DS3-asa is ott vicsorít.

ps4pro.eu_WRCFIAWorldRallyChampionship_10

Motiválatlan

Megnyertem a WRC-t, jött az üzenet, hogy én vagyok a világbajnok, tudtam, hogy megcsinálod, satöbbi. Rendben, még ott volt az utolsó két, „extra” szezon, ahol elkezdte szó szerint dobálni a reputációt is. Az egyik bajnokság – és itt nem viccelek – 20 ezer rep pontot adott. Ez úgy lazán 18-19 szinttel dobta meg, és még az utolsó szezon közepén elértem a 100-at. Semmi értelme nincs elérni a végét és semmi értelme a WRC megnyerése után játszani. Semmi CGI, semmi stáblista, egyszerűen nem gratulál a játék semmiért. Ennyire motiválatlanul maga mögött hagyott karriermódot szomorú látni, legalább a WRC3 embertelenül kijavította ezt.

A pénzünkre figyelni kell, mert nekem is két szezon végén nem volt elég, hogy alkalmazni tudjak mindenkit. Sőt, a játék legvégén sem volt pénzem megvenni minden autót a karriermódban, de már kedvem sem volt hozzá.

Bár fejlődött a játék (szerintem a fizika kicsit jobb lett) és ezúttal tényleg gyorsan letropáljuk a karosszériát, a játék továbbra is még messze van a WRC3-tól. Bár az DiRT-ösödött, nem nagyon volt kényszerérzet annak végigjátszása esetén. Ez a játék becsületes munka (és az online továbbra is jó a 16 főjével), de inkább a 3. részre csapnék le. Kíváncsi vagyok, hogy az új fejlesztőcsapat mit mutat fel az idei WRC 5 esetében…

-V-


Pro:

+ Pénzzsonglőrködés
+ Az autók ezúttal már törnek
+ Módosított karriermód

Kontra:

– Még mindig csúnya
– Új pályák, régi ismétlődések
– Bugos (navigátor, szponzorok, menü)


Kiadó: Square Enix

Fejlesztő: Milestone S.r.l

Stílus: auto szimulátor

Megjelenés: 2011, október 25

World Rally Championship 2

Játékmenet - 7.5
Grafika - 5
Zene/Audio: - 5.5
Fizika - 6.5
Hangulat - 7

6.3

ÁTLAGOS

Vannak új pályák, de csak lecseréltek pár régit. Végre több autó is szerepet kap a karrierben. Pénzzsonglőrködés. De szinten minden maradt a régiben, alig lépett előre az első részhez képest.

User Rating: 2.8 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu