Fallout 4: Több szöveg, mint a Fallout 3-ban és a Skyrimban együttvéve

A Fallout 4 termetes játék lesz, és itt nem kizárólag a bejárható területre, vagy a végigjátszáshoz szükséges órák mennyiségére gondolunk most, hanem arra, hogy mennyi szöveg is lesz ebben a játékban. Száztizenegyezer sornyi szöveg. 111.000. Ez kapásból több, mint amit a Fallout 3-ban és a The Elder Scrolls V: Skyrimban együtt hallhattunk. Ezt amúgy maga a Bethesda jelentette be Twitteren.

Ebből 26 ezer sornyit mondanak el a főhősök (nemtől függően), az NPC-knek pedig 85 ezer marad. Mennyi ideig is tartott ezt felvenni? Úgy… lazán két évig. A játék rendezője, Todd Howard – aki a 3 producere és rendezője volt, de a Skyrim fölött is ő atyáskodott – szerint Courtenay Taylor és Brian T. Delaney (a főhősök hangjai) egyenként 13 ezer sort rögzítettek ennyi idő alatt.

Azért valljuk be, ez valami elképesztő. Tömörítetlenül ez bőven ki tudna tenni jópár gigabytenyi helyet a Blu-rayen.
Tehát szájtépés, az bőven lesz. Ha elég szinkronszínész adja a hangját ehhez, akkor változatosság is lesz majd a november 10-én PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re megjelenő akció-RPG-ben. Majd meglátjuk, hogy mit és mennyit fognak majd beszélni.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu