Pletyka: Destiny 2 – Szeptemberben jött volna?

A Bungie a sok évnyi Halozás után más fába vágta a fejszéjét az Activision felügyelete alatt. 2010-ben írták alá a szerződést, amely 2012-ben bukkant fel az interneten. 2014 őszén jelent végül meg – érdekes módon kizárólag konzolokra! – a Destiny, amely szép csendben elérte a húsz millió játékost. Ezzel a játékkal kapcsolatban viszont úgy tűnik, hogy más tervek lépnek fel, mint amit eddig gondoltak a felek.

A szerződésben ugyanis megemlítésre került név szerint az, hogy Destiny 2, 3, 4, de ezt az elképzelést minden bizonnyal el kell felejteni a kiadó/fejlesztő párosnak. (Hacsak az Acti nem lép egy Tony Hawkot, megsiettetvén a fejlesztést a licensz lejárta előtt.) Ehelyett tervcsere van: a 2016-os évre új DLC-ket kell a csapatnak fejleszteni – miközben a 2016 vége és 2017 közepe közti időszakban kellene elvileg a Destiny folytatását kiadni… igaz, 2017-ben még kiadhatják.

Lehet, hogy a páratlan évekre hagyják a nagyobb kiegészítőket, mint a Taken King és a páros évekre – kivéve az ideit? – jönnének az új, számozott epizódok. Tavaszra pedig egy, a The Taken Kingnél is nagyobb kieget ígér a Bungie.

Remélhetőleg nem kell sietniük a határidők miatt.

ps4pro.eu-destiny-2

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu