Akira Yamaoka szívesen dolgozna egy új Silent Hillen

A japán zeneszerző és művész bármikor belépne ismét a mitikus „Silent Team” fejlesztőcsapatba, de ez már nem rajta múlik.

Yamaoka a Gamescom 2017-en vett részt, és ott említette, hogy szívesen dolgozna másokkal együtt ismét a Silent Hill-en.

„Nem tudom sajnos megmondani, lesz-e valaha még Silent Hill. Annak viszont örülök, hogy a rajongók folyton ezt kérdezik tőlem. Természetesen én magam el lennék ragadtatva tőle, de nyilvánvaló okokból ezt én nem tudom befolyásolni.” – tette hozzá a japán művész a kölni rendezvény alatt.

Az újságírók persze nem hagyták annyiban és arról is faggatták Yamaokát, hogy szerinte esélyes-e, hogy a Silent Team ismét összeálljon? „Elég nehéz megmondani, hiszen mindannyian megváltoztunk, ami a mentalitásunkra is vonatkozik. Más már a technológia és a videojátékpiac is. Még ha találkoznánk is személyesen, egyáltalán nem biztos, hogy abból bármi is megszületne.”

Mindenesetre a Konami tett arról, hogy a már készülő Silent Hills, amely Hideo Kojima és Guillermo del Toro közös játéka lett volna, eltűnjék a süllyesztőben, hiszen a japán cég törölte a projektet és Kojimát is kirúgták.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu