TT Isle Of Man – Halálos, de nem ma

TESZT – Nnnna, a Kylotonn már megint itt van: akik mostanában a WRC-szériát nyüstölik, korábban már csináltak egy motoros játékot, ami PC-n emlékezetesen f*s lett. Szerencsére a Motorcycle Club óta eltelt pár év, és fejlődést is felmutattak, de még messze vagyunk a minőségtől, de az elképzelés nem rossz…

 

Először is el kell magyaráznom, hogy mi a fenéről is szól ez a motoros játék: a hivatalosan International Isle of Man Tourist Trophy nevű esemény a Man-szigeten (ez az Egyesült Királysághoz tartozó, de lényegében független régió volna), utcai pályán (!) évente megrendezésre kerülő időmérő futam. Először 1907-ben lett megtartva, és bizony életveszélyes még ma is a legalább 50 kilométeres (!) körpálya, aminek jelenlegi rekordja nem sokkal ment 17 perc (!!!) alá. Bizony: ez nem MotoGP, vagy motokrossz…

Bray Hill

(Gyors megjegyzés: a körpálya által érintett régiók lesznek a bekezdések címei.) Ebből a témából játékot nem nagyon látunk, úgyhogy igencsak finomságnak kezelhető a TT Isle Of Man, ami megpróbált a lehető legközelebb maradni a valósághoz. És ahogy száguldunk az utcákon, az az élmény egyszerűen JÓ! A Milestone esetében talán nem is tudnék felhozni ilyesmit, ami azért őket jellemzi. A menükben is sikerült valahogy azért azt az érzést áthozni. Nincs is annál izgalmasabb (adrenalinnal telibb?), amikor 230 km/h sebességgel repesztünk, és mindezt belső nézetben tesszük. Az egésznek viszont van egy kis problémája.

A legelső bekezdésben azt írtam, hogy „messze vagyunk a minőségtől”, és ezt sajnos komolyan gondolom. A fizika szerintem nem lett a legjobb (és főleg ezért kapott olyan értékelést, amilyet!), és egy motoros játék esetében ugye a sztori helyett ez a faktor számít a szokásos játékmenet/grafika/audió/hangulat kvartett mellett. Láttam már jobbat, és a körítés sem olyan hűdek*rvajó – a tartalom mennyisége is problematikus, és valahogy ennek a játéknak karriermódja is van, de nem valami hatalmas superbike és supersport motorválasztékkal.

Castletown

A mesterséges intelligencia nem nagyon akar hibázni – legalábbis nekem nem jött össze, hogy az amúgy érdekes módon egyszer jó és egyszer ölég lassú MI megbotoljon (a magyar nyelv gyönyörűségei). Legalább a mi motorosunk szépen belefejel a betonfalba, ha benézzük a kanyart! A grafikáról még nem mondtam, hogy napszakokkal is rendelkezika TT Isle Of Man: reggel, délben vagy este is versenyezhetünk, és szerintem ez a hangulatra eléggé jó hatással van. Valahogy a naplemente illik Man szigetéhez, és miközben remeg a DualShock 4 a kezünkben – bizony, fog, rendesen! -, százas pulzussal próbálunk talpon maradni, és a hangok sem tűnnek olyan rossznak, egyetlen kivétellel: a lassabb kanyaroknál a gázra taposásnál nem nagyon tűnt mindenhol tökéletesnek a hangzás.

Ramsey

És ilyenkor elgondolkodom gyakran, hogy milyen értékelést kapjon a TT Isle of Man, ugyanis a játék nem gagyi, de nem is kiváló. Átlagos, de talán annál valamivel jobb, ugyanis még online is lehet versenyezni (és akkor itt nincsen az, hogy buta, vagy túlzottan jó MI pilóták ellen kellene felvenni a kesztyűt). Ha egy hetest dobok rá, akkor eszembe jut, hogy azért nincs benne olyan hű de sok variáció. Ha hatost, akkor meg az, hogy ritkán látunk ebből a futamból játékadaptációt. 7? Az animációk kívánni valót hagynak maguk után. 6? Kevés a tartalom (viszont ezzel szemben van karriermód – két véglet, na)…

6,5. Szerintem ez az az értékelés, amiben kiegyezhetünk. Ha a MotoGP 18-ra vársz (és érdemes is: végre Unreal Engine 4-et fog használni, és talán nem lesz olyan glitches, hogy két óra után uninstalláljam – ha az lesz, esküszöm négy oldalban tesztelem le!!!), akkor addig ellehetsz a TT Isle Of Mannel: júniusig ki lehet húzni ezzel a játékkal, de nem nagyon adnék ki érte 10 ezer forintnál többet. Korrekt a cucc, de semmi több, viszont vannak olyan pontjai, ami mellett nem lehet szó nélkül elmennem. Egy próbakört megér!

-V-

Pro:

+ EBBŐL ritkán látunk játékot!
+ A sebességérzet hihetetlenül jó lett
+ Napszakok

Kontra:

– Talán a fizika nem a legjobb
– Csontváz tartalmilag
– Mikor láthatunk egyszer-kétszer bukást a mesterséges intelligenciától?


Kiadó: Bigben

Fejlesztő: Kylotonn

Stílus: motorverseny

Megjelenés: 2018. március 23.

TT Isle Of Man

Játékmenet - 5.6
Grafika - 7.4
Fizika - 5.1
Zene/Audio - 6.9
Hangulat - 7.5

6.5

KORREKT

220 felett észre sem veszed, és elhagyod a valóságot...

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu