Hogyan viszonyul a Baldur’s Gate III az elődjeihez? A fejlesztők elárulták

A Larian betartotta a szavát, és a Redditen egy kérdezz-feleleket tartott. Így többet is megtudtunk az új Baldur’s Gate-ről.

Swen Vincke, a kreatív rendező elárulta, hogy nem lenne ez a játék neve, ha nem lenne valamilyen kapcsolat az első két Baldur’s Gate-hez (amiket ugye még a BioWare csinált). Szerinte a két játék történetét értelmesen érinteni fogják, és lesznek visszatérő karakterek is. Így ami azokban a játékokban (illetve a Throne of Bhaalban) történt, az fel fogja vezetni a Baldur’s Gate III történéseit. Ezt nem biztos, hogy látni fogjuk a játék legelején, de ahogy nekilódulunk a történetnek, gyorsan át fogjuk látni a dolgokat, állítja Vincke.

A Baldur’s Gate első két része még az Advanced Dungeons & Dragons második kiadására épült, de a Baldur’s Gate III már az ötödikből merít – ennek pedig egy könnyebben értelmezhető szabálykészlete van, és emiatt a D&D-ként rövidített asztali társasjátéknak nagy népszerűsége lett az utóbbi időkben. Ebből a kiadásból pedig az összes karaktertípus (osztály) bejut a végleges játékba, így tizenkét osztály lesz a bolti változatban. A korai hozzáféréses verzió megjelenésekor pedig csak hat (Cleric, Fighter, Ranger, Rogue, Warlock, Wizard – pap, harcos, természeti támadásokat használó vadász, lopakodásra szakosodott svindler, természetfeletti boszorkánymester, varázsló, kb. így fordíthatóak).

A hosszú és rövid pihenők is beépülnek a játékba, de úgy, hogy értelmük legyen videojáték formátumban is. A hosszabb pihenőnél a teljes csapat letáborozik és ott tölti az éjszakát, amitől helyreáll a csapattagjaink állapota, és még a közelmúltban történt eseményekre is reflektálni fognak. A rövidebb pihenő a harci események között lesz, ha megállnánk egy lélegzetvételnyi időre, állítja Nick Pechenin, a vezető rendszertervező.

A reakciók eleinte nem lesznek az Early Access verzióban. Itt példaként Vincke felhozta, hogy a játékosok irányíthatják, hogy melyik reakciókat akarják aktiválni az ellenfelek cselekedeteire – egy varázsló például kilőné az Attack of Opportunity-t (ez magyarul egy közelharci mozdulatnak felel meg), de aktiválná a a Shield spellt (a pajzsot), ami automatikusan életbe lépne, amikor a varázslót egy fizikai támadás vagy egy Magic Missile spell célozta be.

A Baldur’s Gate III hamarosan a Steam korai hozzáférésében ott lesz, de a Google Stadia is biztosan megkapja majd a játékot.

Forrás: GameSpot

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu