Project xCloud szerverek: Xbox One S konzolokkal fejlesztik

A Project xCloud szerverek erősödnek, és ennél még jobbak is lesznek, hogy még jobb teljesítmény legyen.

A The Verge-en olvashatjuk, hogy a Project xCloud szervereiben most már nyolc darab Xbox One S konzol belseje található, ami kétszer akkora mint eddig. Ez persze még mindig kevésnek tűnik, ugyanis ennél több kakaóra lesz szükség – ezt pedig maga a redmondi cég is tudja. Ők ugyanis át szeretnék alakítani a szervereket, hogy az Xbox One S ma már elavultnak mondható processzorját leválthassák az Xbox Series X-ben látott CPU-val. Ez jóval erősebb, és képes egyetlen chipen egyszerre négy Xbox One S-es játékmenetet futtatni. Az új, beépített videófeldolgozó hatszor gyorsabb mint a jelenleg használt külsős megoldás a Microsoft szervereiben.

Ez még nem minden: a The Verge megerősítette, hogy a Microsoft már belsőleg tesztelig az xCloud Windows 10-es változatát. Erre Phil Spencer, az Xbox-vezér márciusban már utalt korábban. Az Xbox Game Streaming applikáció erősen hasonló lesz az iOS-en és Androidon már elérhető testvérhez, és jelenleg csak 720p felbontást támogat. (Azért az infrastruktúra még nem a legjobb, ezt azért ne feledjük.) Később lesz 1080p is – a Microsoft szerint ezt hamarosan elindítják.

Az applikáció viszont eltérő! Ez nem az xCloud szervereiről futtatja a játékokat, hanem egy Xbox One-ról helyileg, vagy esetleg távolról. Ehhez kell persze egy Bluetooth-os Xbox One kontroller, egy Microsoft-fiók, és értelemszerűen egy internetkapcsolat. Ez sem hülyeség, sőt, ez lényegében a Sony-nál látható Remote Play Microsoftos megoldása – azért PC-n is lehet PlayStation 4-ezni (kivéve a már bejelentett portokat, lásd Death Stranding és Horizon Zero Dawn Complete Edition).

Úgyhogy a Microsoft streamelős elképzelése nem hagy alább: ha a Project xCloud szerverek belsejét alaposan modernizálják, az jó lesz, de mind a négy kerékre szükség lesz, hogy az autó futhasson: ezen túl a közel levő szerverekre, egy jó internetkapcsolatra, és esetleg egy 5G-s hálózatra is igény mutatkozik majd…

Forrás: WCCFTech, VG247

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu