Kontrollerper felé tart a Microsoft is

A Nintendo nincs egyedül: míg náluk a Switch Joy-Conjai driftelnek, úgy a Microsoftnál az Xbox One kontrollerein az analóg karok a hibásak, állítja a pert kezdeményező new york-i lakó, név szerint Donald McFadder.

A VGC arról tudósít, hogy ez az illető benyújtotta a vádiratot a Microsoft ellen a Washington nyugati körzetével foglalkozó bíróságnál, és itt azt írja, hogy az Xbox One kontrollere tervezési hibával rendelkezik, így itt is driftelés áll fenn. Ez azt jelenti, hogy az analóg karok maguktól csinálnak inputot, magyarul anélkül, hogy hozzányúlnánk, egy irányba magától megy a karakterünk a játékban.

A pert benyújtó felperes játékosnak nevezi magát, és egy Xbox One Elite kontrollert vásárolt, és itt lépett fel a driftelés két évnyi használat után. Ekkor vásárolt egy másikat, de itt már hónapok után felmerült a hiba. A vádirat szerint a Microsoft már évek óta tudhatott a tervezési hibáról, és több weboldalról is idéz (a Microsoft fórumjain kívül más videojátékokkal foglalkozó weboldalakról is a felhasználók panaszait), hogy bizonyítsa, menniyre is elterjedt a kontrollernek a hibája. A vádiratban még azt is olvashatjuk, hogy az eredeti Xbox One kontroller és az Elite kontroller ugyanúgy összeszerelt analóg karokkal rendelkezik, és a bíróságtól azt kéri, hogy közös polgári peres eljárást kezdeményezzen, amiben minden amerikai vásárló érintett lehet, aki a Microsofttól bármilyen wireless Xbox One kontrollert vásárolt.

Ezzel a Microsoft csatlakozik a Nintendóhoz a bíróságon – még júliusban tudósítottunk arról, hogy a Joy-Conok driftelése miatt pert kezdeményeztek a nagy N ellen. Erre a cég pár napon belül reagált: biztosította az érintetteket arról, hogy kérdések nélkül a vevőszolgálat kijavíthassa a hibás Joy-Conokat, de egy hónapja egy bíró nem döntött a Nintendo javára, így az eljárást nem zárta le, de felajánlotta, hogy egy döntőbírónak továbbítja az ügyet, ha erre igény mutatkozik.

Kérdéses, hogy itt a redmondi cég miként fog reagálni, de ezt a Microsoft egyszerűen nem hagyhatja szó nélkül.

Forrás: Gamesindustry

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu