The Last of Us Part II: a Sony életének egyik legjobb eladásait nyújtó játéka lett

Nem csak az utóbbi két hónapra kivetítve lett komoly teljesítménye a Naughty Dog játékának, hanem 25 évre visszamenőleg is.

A The Last of Us Part II június 19-én jelent meg kizárólag PlayStation 4-re többszöri halasztás után. A hónapot az amerikai NPD csoport elemzése szerint lazán elvitte, így a nyár első hónapjában a Sony-exkluzív tarolt is. A júliust már nem zárta a dobogón, ugyanis az Egyesült Államokban a Ghost of Tsushima fogyott a legjobban (ezzel tehát egy másik PlayStation 4-exkluzív vette át Ellie-éktől a stafétát), majd mögötte a Call of Duty: Modern Warfare, illetve a Nintendo Switch egyik legerősebb exkluzívja, az Animal Crossing: New Horizons mögött a negyedik helyen végzett a The Last of Us Part II.

De az NPD elemzése szerint a pénztermelés tekintetében (azaz mennyi dollárt termelt a játék) másfél hónap alatt a harmadik helyig ugrott a Sony története során a The Last of Us Part II. A Marvel’s Spider-Man (2018 szeptember) és a God of War (2018 április) van csak előtte, úgyhogy ez nem gyenge teljesítmény, és mivel a játékipar fejlődése és eredményei töretlenek, nem kizárt, hogy hamarosan a Sony legjobban fogyó címe lesz a Naughty Dog terméke, ami emiatt is nagy valószínűséggel a PlayStation 5-ön is fel fog bukkanni valamilyen formában.

Ez lenne amúgy a 2020-as év amerikai top 10-es listája:

  1. Call of Duty: Modern Warfare
  2. Animal Crossing: New Horizons (Nintendo Switch)
  3. The Last of Us Part II (PlayStation 4)
  4. Final Fantasy VII Remake (PlayStation 4)
  5. Ghost of Tsushima (PlayStation 4)
  6. Dragon Ball Z: Kakarot
  7. MLB: The Show 20 (PlayStation 4)
  8. Resident Evil 3 Remake
  9. Mario Kart 8 Deluxe (Nintendo Switch)
  10. Mortal Kombat 11

 

Szóval itt is azért még van hová fejlődni, ám lehet, hogy a The Last of Us Part II lecsúszik a dobogóról, mert az új Call of Duty (feltehetőleg Call of Duty: Black Ops Cold War lesz a címe…) kapásból öt platformon fog megjelenni (PlayStation 5, Xbox Series X, PlayStation 4, Xbox One, PC), és ezért nagyobb eléréssel rendelkezik majd.

Forrás: PushSquare

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu