Újra bíróságra mehet a Nintendo a Joy-Con driftelése miatt

Egy francia szervezet szerint a nagy N direkt úgy tervezte meg a Nintendo Switch leválasztható kontrollereit, hogy azok idővel elromoljanak.

A UFC-Que Choisir, egy francia fogyasztói szervezet még novemberben jelentette be, hogy tervezi a Nintendo beperlését a fogyasztóellenes gyakorlatai, illetve Joy-Con „tervezett elavulása” miatt – itt arra kell gondolni, hogy a japán konzolgyártó cég nem tervezte hosszú távra (vagy legalábbis a napjainkban megszokotthoz képest rövidebb időtartamra) a Joy-Conokat. A francia non-profit szervezet tavaly novemberben már figyelmeztetést adott ki a Joy-Con kontrollerek miatt, amik ugye driftelnek (röviden: magától egy irányba mozog például Mario a Super Mario Odyssey-ben, holott már nem kezeljük úgy őkelmét az analóg karral).

Az UFC-Que Choisir sajtóközleményében kiemelte, hogy bár a Nintendo ingyenes javítást kínál, nem változtatta meg a kontrollerek gyártásának módszerét, így továbbra is olyan Joy-Conokat visz a piacra, amik így még mindig ezzel a hibalehetőséggel bírnak. Ezért a cég egy profi elemzést kért, ami kiemelte, hogy a Nintendo bár megfogalmazta néhány hónapja a kontrollergyártás módosítását, nem javította ki a driftelést okozó hibát.

Az UFC-Que Choisir több mintából két hibát talált, ami a Joy-Conok driftelését okozhatja. Az egyik a korai elhasználódás az elektromos áramkörökben, a másik pedig az, hogy a kontrollerekbe bejuthat a por és az analóg kar gumija, ugyanis a légmentességet is bajosnak nevezi a francia fogyasztói szervezet. Ez pedig szerintük a Nintendo tehetetlenségét takarja és azt, hogy karakterisztikusan, gyorsabban „kop el” a Joy-Con mint annak kéne, és ezzel a vásárlóknak többet kell venniük, ami a Nintendónak hoz több pénzt a konyhára.

A keresetet az UFC-Que Choisir Nanterre-ben nyújtotta be (ez Párizs központjától 11 kilométerre van), és azt kéri benne, hogy a Nintendo egyszer és mindenkorra változtassa meg a Joy-Conok gyártási módják, hogy tartósabb legyen a kontroller, és ne kelljen rövid időn belül újat venni. És eközben Amerikában is egy polgári peres eljárás zajlik a nagy N ellen (ráadásul ebben a Switch Lite modell is érintett…).

Forrás: Gamesindustry

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu