Hat állami kincstár is rászáll Amerikában az Activision Blizzardra!

Most már komolyan mondhatjuk: a Bobby Kotick vezette Activision Blizzard  kiadót államilag vizsgálják, ugyanis most a kaliforniai, a delaware-i, az illinois-i, a massachusetts-i, a nevadai és az oregoni államkincstár is találkozót igényel a cég botrányaival kapcsolatos reakciója révén…

 

Az Axios arról ír, hogy ez a megválasztott kincstárnokokból álló csoport találkozót kért az Activision Blizzard igazgatóságától egy közös levélben, kiemelve, hogy erősen fontolgatják, hogy a következő szavazáson a tagok ellen szavazzanak. És ez nem az első eset: novemberben hallottuk már, hogy a SOC Investment Group (aminek nincs olyan nagy részesedése a cégben) már kérvényezte a többi részvényestől, hogy követelje Kotick eltávolítását, illetve Brian Kelly és Robert Morgado leváltását, hogy diverzívebb, több embert képviselő jelöltek vegyék át helyüket.

Illinois állam megerősítette, hogy befektetése van a kiadóban, de nem tudni, hogy pontosan mekkora részesedésről van szó, de mivel ők a felelősek az adott államban a nyugdíjmegtakarításokért, a alapnak közel 1 billió dollárnyi pénzt kell kezelnie. Michael Frerichs, az illinois-i kincstár tagja azt nyilatkozta, hogy aggódnak Kotick és a többi igazgatósági tag képessége miatt. Szerinte ők tudják, és nincs meg a meggyőzéshez kellő erejük ahhoz, hogy a munkakultúra megváltozzon, amivel az alkalmazottak, a részvényesek, és a partnerek bízhatnának bennük. Az államok befektetése miatt nyilvánosan is nyomást kívánnak helyezni a kiadóra a levelükkel, tette hozzá.

Eközben Jessica Gonzales, a Blizzard senior tesztelemzője volt az Activision Blizzard sztrájkjának szervezője. Ő most kilépett a cégtől, hogy a saját egészségére koncentráljon, és ő hangos szószólója volt a kiadón belüli változások előmodításában, így nem meglepő, hogy A Better ABK szakszervezeti kezdeményezésnek is központi figurája volt. A Twitteren közölte búcsúlevelét, amit lefordítva közlünk:

„Sajnos ez egy búcsúüzenet. Ez egy utazás volt az évek során, és úgy döntöttem, hogy a jólétemet előtérbe helyezve elhagyom a Activision Blizzardot. Elfogadtam egy olyan lehetőséget, ami túl jó ahhoz, hogy kihagyjam. Továbbra is egy pénzügyi technológiai cégnél fogok vezető minőségügyi mérnöki pozícióba jutni, és teljesen kiszállok a játékfejlesztésből.

Sajnálom, hogy nem találkozhattam a kollégáimmal jobb körülmények között, de magammal viszem a sokszínűséggel, egyenlőséggel, befogadással és munkavállalói jogokkal kapcsolatos közös elképzelésünket, és értékelem az itt töltött időm alatt végzett munkát. Azokat, akik hálásak a hangomért, arra bátorítom, hogy találják meg a sajátjukat, és használják azt. Vannak jó emberek az iparágban, és hiszem, hogy elegendő oktatással és tudatossággal az ABK egy nagyszerű hely lehet. Még sok munka van hátra, és lelkileg megsebesültem ettől a harctól. Hosszú és fárasztó út volt a változásért, de még nincs vége.

Ne felejtsétek el, amiért oly sok szenvedélyes fejlesztő keményen dolgozott és dolgozik a távollétemben is. Hagyd, hogy a te szenvedélyed és a körülötted lévők szenvedélye vezesse a szikrát, amely lángra lobbantja az értelmes változást. Hiszek a vállalat jó embereiben, és alig várom, hogy lássam, hová tudjátok vinni a vállalatot.

Bobby Koticknak: a tétlenséged és a felelősségre vonás elutasítása elűzi a nagyszerű tehetségeket, és a termékek addig fognak szenvedni, amíg el nem távolítanak a vezérigazgatói pozícióból. Ez talán keménynek tűnik, de évekig volt időd a kultúra megváltoztatására, és nézd meg, hol tart jelenleg a vállalat. Az utolsó napom december 10-én lesz. Minden hang számít.”

Ez a történet még biztosan folytatódni fog.

Forrás: Gamesindustry, PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu