Neill Blomkamp a játékiparba lép: készül az Off The Grid [VIDEO]

A District 9, az Elysium – Zárt világ, a Chappie és a Démoni révén ismert Blomkamp most egy játékkal próbálkozik.

 

A Gunzilla Games egy AAA battle royale, külső nézetes lövöldözős játék lesz, amiben a narratíva fejlődése kapja a főszerepet, és mindehhez a stúdió az Unreal Engine 5-öt használja. Ebből adódóan logikus lépés, hogy a PlayStation 5, Xbox Series, PC hármast nevezték meg célplatformnak. A játék egy disztopikus jövőben játszódik, cyberpunk témával. A játék mögött Blomkamp mellett Richard K. Morgan (a forgatókönyv írója), illetve Olivier Henriot (a felelős narratívaigazgató; Far Cry, Assassin’s Creed) áll.

Az Off The Gridben 150 játékos mérközhet meg egymással, de nem csak PvP-ben, hanem PvE történeti küldetésekre is gondolni kell ugyanazon a pályákon, amiket eközben a többi játékos is igénybe vesz. A játékoson múlik, hogy miként bontakozik ki a történet. A döntéseik közvetlenül hatással lesznek mindenki más játékmenetére. Nem marad ki a kraftolás, a testreszabhatóság, illetve a többi játékossal való kereskedés. Az Off The Gridben a hősök és a rosszfiúk közötti határvonal el lesz mosva, miközben a játékosok igyekeznek a cégek közötti titkos harcokat túlélni.

Blomkamp, a játék „vezető látnoka” (az elképzelésért felelős személy) a sajtóközleményben azt írta, hogy az Off The Griddel nem csak az a Gunzilla Games, hogy a battle royale 2.0 megvalósuljon a mélyebb játékosfejlődéssel, hanem egy fejlődő világot is létre szeretnének hozni, ami saját magától életre tud kelni, és szokatlan módon változhat meg minden egyes alkalommal, amikor egy játékos újra csatlakozik hozzá. A Battle Royale alapvető dinamikáját innovatív módon közelítették meg, és emellé egy mélyebb narratív élményt fognak kínálni, és ezzel Blomkamp szerint minden elemnek értelmet adnak a játékban. Az Off The Gridben mindig lesz valami új, amit megtalálhatnak és felfedezhetnek, a stúdió pedig erre építkezhet.

Az Off The Grid 2023-ban fog megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és PC-re.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu