Bocsánatért esedezik a Unity vezérigazgatója a monetizációs kommentje után

John Riccitiello, aki korábban az Electronic Arts vezérigazgatói székében ült, próbálja menteni az irháját.

 

Nemrég mi is írtunk arról, hogy „kib___ott idiótáknak” nevezte azon fejlesztőket, akik nem akarják monetizációval megfejelni játékaikat. Ez akkor történt, amikor a Unity egyesülést jelentett be a monetizációs specialistaként nevezhető IronSource-szal. Riccitiello először egy tweetet írt: itt clickbaitnak nevezte az egészet, és szerinte a sajtó kontextus nélkül írta le azt, amit, és mélyen bocsánatot kért, ha bármelyik fejlesztőt megsértett volna. Imádja az embereket, akik játékfejlesztéssel foglalkoznak, mert ez kreatív és nehéz munka. Eléggé PR-duma.

Aztán egy részletesebb bocsánatkérést is írt. Szerinte a szóhasználata durva volt, majd bocsánatot kért, és igyekszik jobban hozzáállni az ügyhöz. Több bekezdésben is taglalja, hogy kifejezze, miről is akart beszélni az interjúban, és mit is mondott volna, ha egy kicsit jobban odafigyelt volna. A következő bekezdésben fordítva közlünk egy részletet Riccitiellotól:

„Néha egy játékfejlesztő csak annyit szeretne, hogy egy maroknyi barátja élvezze a játékot. Művészet a művészet kedvéért, művészet a barátokért. Mások azt akarják, hogy a játékosok [pénzért] megvegyék a játékot vagy a játékelemeket, hogy meg tudjanak élni belőle. Mindkét motiváció nemes. Amit mondani akartam, és ami nyilvánvalóan nem sikerült, az az, hogy a játékfejlesztők számára vannak jobb módszerek is arra, hogy a korai szakaszban tájékozódjanak arról, hogy a játékosok mit gondolnak a játékukról és hogy tanuljanak a visszajelzéseikből. Ha a fejlesztő akarja, a visszajelzések alapján módosíthatja a játékot. Választhatunk, hogy meghallgatjuk [a visszajelzéseket] és cselekszünk, vagy csak hallgatunk. Ismétlem, mindkettő nagyon helyes választás. Ha okosabban választottam volna meg a szavaimat, akkor csak ennyit mondtam volna… Azon dolgozunk, hogy eszközöket adjunk a fejlesztőknek, hogy jobban megértsék, mit gondolnak a játékosok, és rajtuk múlik, hogy e visszajelzések alapján cselekszenek-e vagy sem.”

Az IronSource már azért kapott kritikát a fejlesztőktől, mert lehetővé tette a termékeiken keresztül a malware-ek terjesztését, így az InstallCore-t nem csak a Malwarebytes, hanem maga a Windows is blokkolta. Ez volt az első termékük. A Unity azóta azt mondja, hogy rosszakarók próbálták kihasználni a platformot, és egy olyan régi asztali aktivitásban történt az, amit évekkel ezelőtt megszüntettek és leállítottak. Persze-persze.

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu