Nintendo Switch: szó sincs áremelésről!

Miközben a Sony nem nagyon akarja kibökni, hogy lesz-e áremelés a PlayStation 5 kapcsán, a Nintendo nyíltan kimondta, hogy ők nem terveznek árat emelni.

 

A Nintendót is utolérte az alkatrészhiány (mintha megint 2020-ban járnánk), de nem csak ez bukkant fel a negyedéves üzleti jelentésükből (és emiatt már megírtuk, hogy eladásokban hol is tart a Nintendo Switch), hanem az is, hogy a Switch értékesítése több mint 20%-os csökkenést mutatott fel a félvezetők, chipek hiánya miatt, ám Furukawa Shuntaro, a nagy N elnöke az ázsiai Nikkeinek  megerősítette, hogy ezt nem fogják a három formátumban (alapmodell, Lite, illetve a nagyobb kijelzőjű és dokkú OLED modell) kapható hybrid konzolt nem tervezik drágábban a boltokba szállítani.

A Nintendo elnöke szerint most nincs szó áremelésről, és emögött két ok áll. Egyrészt már több mint 100 millió Switchet adtak el, másrészt pedig fontos lenne az üzleti ágazatuk momentumának megőrzése, és nem akarják, hogy az emberek ne tudják megengedni maguknak a cég termékét. A gyenge japán yen a „hazai” értékesítésekből kevesebb profitot eredményez. Továbbra is három modellel terveznek, így az alap változat mellett az olcsóbb, kisebb és nem dokkolható Switch Lite, továbbá az OLED változat a piacon marad. Út közben kidolgozzák a stratégiát, és mindent megtesznek, hogy a legjobb minőségű termékeket megfelelő áron értékesítsék, miközben a következő néhány évre terveznek. Az eladási tempót megpróbálják fenntartani, és a jó játékok is erősítik a hardveres eladásokat.

Az fix, hogy a március végéig tartó üzleti évben nem terveznek új hardvert kiadni, így a pletykált Switch Pro tavaszig még csak be sem lesz jelentve, ha valóban készül ilyesmi. A tavaly októberben elrajtolt OLED kijelzőjű Switch 720p felbontású, a dokkján pedig beépített LAN-csatlakozó van, ám ezt leszámítva a teljesítménye megegyező az előző két változat által felmutatottal.

Azt viszont ne felejtsük, hogy szeptemberre már öt és fél éves lesz a Switch. Ha 6-7 évet tekintünk egy konzolgenerációnak, akkor lassan el kell gondolkodni a folytatáson (hiába említett 10 évet a nagy N, amiről régebben szó is volt).

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu