Így se láttuk még Hajdu Steve-et

MOZI HÍREK – Rászakadt a valóság Hajdu Steve-re egy parkolóban.

 

Visszatér a filmvászonra Hajdu Steve, aki korábban olyan sikerkomédiákban játszott a kamerák előtt, mint a Magyar vándor, vagy a Liza, a rókatündér. A mozikban november 3-tól látható Szimpla manus különösen közel áll szívéhez, köszönhetően annak, hogy az alapjául szolgáló, A parkolóban című színdarabot is a főszereplésével vitték sikerre még 2018-ban. A fordulatos komédiában a feleségét alakító Szőlőskei Tímea partnereként gazdag üzletembert formál meg, akiknek váratlanul lerobban az extrákkal teli luxusautója a sztrádán. A kocsit megjavítani nem tudja, ezért kénytelen segítséget hívni. Míg várják a szerelőket az autópálya melletti parkolóban csupa olyan emberrel hozza őt össze a sors, akikkel addig még futó kapcsolata sem volt. Most viszont a cigányzenészektől, az elszegényedett értelmiségieken át a rendőrviccekre kevésbé fogékony járőrpárosig sokakkal tölthet el hosszabb-rövidebb időt, és azzal szembesül, hogy adni néha az tud többet, akinek igazából nincs semmije.

„Már a színdarab is elmésen, kellő humorral mutatta meg mennyire nem ismerjük egymást, a tágabb világot körülöttünk. Ugyanakkor pozitív szemszögből mesél arról is, hogy ha kidugnánk a fejünket a saját világunkból, elhagynánk a komfortzónánkat, mennyi élményre, érdekes kapcsolatra tehetnénk szert. A filmben a burokban élő főhős nagy felismeréseit, mondásait és találkozásait vizuálisan jobban ki tudtuk bontani, ami még szórakoztatóbbá tette a tanulságos történetet.” – mondta Hajdu Steve, aki olyan kollégákkal dolgozhatott ezen a 2019. nyarán forgatott vígjátékon, mint Kálloy Molnár Péter, Zsurzs Kati, Harsányi Gábor vagy Dengyel Iván.

A Szimpla manust a könnyed műfajban színpadon és tévében egyaránt nagy múlttal rendelkező Magyar Attila rendezte, a film forgatókönyvét pedig saját színdarabja alapján Bartha András írta.

Forrás: Szimpla manus

Spread the love
Avatar photo
This user hasn not filled out his biographical info.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu