A Forza Horizon 5 fejlesztői új stúdiót nyitottak – már dolgoznak egy open-world játékon!

A tagok különböző helyekről érkeztek, de köztük van a Forza Horizon 5 kreatív igazgatója, Mike Brown is.

 

 

Egy újabb nap, egy újabb stúdió – ezúttal a kiváló Forza Horizon 5 mögött álló tehetséges emberektől, amely 2021-ben elnyerte a legjobb nyílt világnak járó díjat. A Maverick Games – nyilván nagy Top Gun-rajongók, haha – tegnap jelentette be a megalakulását a Forza 5 kreatív igazgatója, Mike Brown vezetésével.

Brown mellett a stúdió alapítói között több korábbi Playground Games-fejlesztő, valamint a Sumo Digital korábbi társstúdióvezetője, Harinder Sangha és az EA élménytervezési igazgatója, Elly Marshall is megtalálható.

A bejelentést egy Browntól származó sablonos idézet kísérte, amelynek az összes klasszikus stúdióbejelentési klisét sikerül eltalálnia.

„Az a célunk, hogy a Maverick Games olyan stúdió legyen, amelyet az emberek szeretni fognak” – mondta. „A játékosok számára már dolgozunk egy izgalmas, ultramagas minőségű címen, a fejlesztők számára pedig egy olyan otthont építünk, ahol mindenkit arra bátorítunk, hogy kockáztasson, legyen kíváncsi, legyen kreatív, legyen innovatív, legyen önmaga, és mindenekelőtt legyen zabolátlan [Maverick, szabad fordításban – a ford.]”

Persze a zabolátlanok borzalmas csapatjátékosok, és valószínűleg ők az utolsó dolog, amit egy erősen együttműködő fejlesztőstúdióban szeretnél. Jaj, ne, én lettem a rendőrfőnök egy 80-as évekbeli zsarufilmben, aki azt mondja a hősnek, hogy elszabadult. Maverick Games, add ide a fegyvered és a jelvényed!

Ezek az elszabadult hajóágyúk már az első játékukon dolgoznak: egy „prémium kategóriás nyílt világú játék konzolokra és PC-re”.

Egyelőre csak ennyit kapunk, de a csapatnak minden bizonnyal bőven van tapasztalata, ha nyílt világokról van szó. Bár a Forza Horizon 5 nem sok meglepetést tartogatott, az egyik legkifinomultabb és legélénkebb nyílt világú játéknak számít. Még többet ugyanebből, kérem!

Ami a korábbi munkaadóikat illeti, a Playground Games még mindig támogatja az FH5-öt. Egy másik csapat a Fable rebooton dolgozik, ha minden igaz.

Forrás: Maverick Games

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu