Nicolas Cage-et három gyötrelmes óra alatt változtatták Draculává

MOZI HÍREK – Bár régóta zseniális átváltozóművésznek tartják Nicolas Cage-et, a Renfield című akcióvígjátékban arra volt szükség, hogy ne csak átvitt értelemben, hanem szó szerint más-más alakban szerepeljen a kamerák előtt Draculaként.

 

Chris McKay rendezőnek az volt az elképzelése, hogy az erdélyi származású grófot négy állapotban mutatja meg a közönségnek. Az éhes Dracula meglehetősen nyomorulton fest, mert vészesen alultáplált, ám ahogyan egyre több vérhez jut, úgy változik „szép” vámpírrá. A nyomorult Dracula előállításához három órán át dolgoztak Nicolas Cage-en a maszkmesterek, a jóllakott vámpír állagának eléréséhez viszont már röpke háromnegyed óra elég volt.

Az éhes vámpír tele van sebekkel és torz a teste, ehhez reneszánsz viaszszobrokat tanulmányozott Christien Tinsley maszkmester. „A régi mesterek különféle betegségekben elhunyt emberek holtteste alapján mintázták meg szobraikat anatómiai szemléltetés céljából, és mi ezt vettük alapul, amikor a vámpír leromlott állapotát megterveztük – magyarázta Tinsley a Varietynek. – Dracula annyira deformálódott látványt nyújt, hogy Picassónak becéztük ezt a stációt.”

Renfield főhőse Dracula asszisztense (Nicholas Hoult), aki szabadulni szeretne a főnökével kialakult mérgező kapcsolatból, amiben egy belevaló rendőrnő (Awkwafina) van segítségére. A filmet a Rottentomatoes portálon 92 százalékosra értékelik a kritikusok, egybehangzóan úgy vélekedve, hogy az alkotók pontosan tudták, mit akartak, és meg is csinálták, így még azok is sokszor kacajra fakadnak, akik nem kedvelik a műfajt, és teljesen lekonyulva mentek be a moziba.

Közben bebizonyosodott, hogy ma már lassan tényleg nincs olyan akciófilm, amelyhez ne készülne letölthető játék. Legutóbb a Kokainmedvéhez kapcsolódott egyszerű, de bájos Pac-Man-utánzat, most a találóan Free Renfield (Szabadítsátok ki Renfieldet) nevű, telefonra és számítógépre letölthető játékkal lehet eltölteni pár önfeledt percet. A felhasználó különböző helyszíneken bolyonghat, ahol rovarokat kell begyűjtenie – a filmben a vámpírasszisztens ezek elfogyasztásával tesz szert emberfeletti képességekre. Aki elég sok ízeltlábút gyűjt a játékban, esélyes válik a 17 értékes nyeremény egyikére, amelyek között gótikus ékszer, gyűjtőknek szánt limitált kiadású vámpíros képregény és fődíjként antik, nyomkodós drakulás játékgép is megtalálható. Rossz hír a hazai potenciális Renfield-rajongók számára, hogy a játék csak az Egyesült Államokban letölthető.

(Renfieldcsütörtöktől a hazai mozikban!)

Forrás: UIP Dunafilm

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu