A SEGA fontolgatja a Sonic remake-eket és rebootokat

Rebootokat többes számban – kissé nehéz elképzelni, hogy miképp kell ezt értelmezni, de nagy eséllyel a spin-offok újragondolására utalhatott a SEGA elnöke.

 

Sugino Yukio, a SEGA elnöke és operatív igazgatója a Famitsunak adott interjújában beszélt a kék sündisznóról. Ezt az interjút a VGC fordította le angolra, és benne Sugino megerősítette, hogy az új játékok mellett a régebbi részekből remake-ek készülhetnek, továbbá a rebootokat is megfontolják, de nem minden IP-jükkel kapcsolatban vélekednek így, hanem inkább arra figyelnek, hogy egyes intellektuális tulajdonnak mi lenne a legműködőképesebb.

„Természetesen új dolgokat kell csinálnunk, de nem minden IP egyforma az új megjelenések és a rebootok esetében. Minden egyes IP esetében mi választjuk ki, hogy melyik módszer a megfelelő az adott pillanatban. A Sonic a Sega zászlóshajónak nevezhető IP-je, és az új címekkel párhuzamosan rebootokat és remake-eket is fontolgatunk hozzá,” mondta Sugino. Iizuka Takashi, a Sonic kreatív igazgatója a VGC-nek a Summer Game Fest során elmondta, hogy a Samba de Amigo feltámasztásával más, manapság elhanyagolt sorozatok (Nights, Burning Rangers) is visszatérhetnek.

„Most nem tudok igent mondani semmire. Mostanában én vagyok a Sonic the Hedgehog kreatív felelőse, szóval teljesen az üzletnek erre az oldalára koncentrálok. Szóval nem igazán tudok senki másról beszélni, de a Sonic Team Japánban mostanában nagyon sok embert vesz fel – több emberük van, mint valaha. Szóval lehet, hogy a jövőben hallani fogsz majd ilyen jellegű címekről,” mondta Iizuka. Tavaly a Bloomberg kapcsán mi is írtunk arról, hogy a Crazy Taxi és a Jet Set Radio nagy költségvetésű rebootot kap, és ezek a Super Game kezdeményezés (a SEGA sok dologra kiterjedő technológián áthidaló AAA projektek fejlesztése) első címei lesznek.

Nemrég bejelentett a SEGA egy új Sonic játékot, a Sonic Superstarst (négy játékost támogató, oldalnézetes platformer), amit az Arzest fejleszt. Ennek a stúdiónak a vezetője Sonic eredeti alkotója, Ohshima Naoto.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu