Baj lehetett a Tekken 8 bétájával?! A Bandai Namco figyelmeztetést adott ki

A legutóbbi Tekken 8 bétatesztet követően a Bandai Namco határozott figyelmeztetést küldött a rajongóknak, akik megpróbálnak továbbra is hozzáférni a béta tartalmához.

 

 

A Tekken 8 fejlesztője, a Bandai Namco erős figyelmeztetést adott ki a rajongóknak, akik esetleg kevésbé megbízható forrásokon keresztül próbálnak hozzáférni a most lezárt hálózati teszthez. Közel egy évvel azután, hogy a játék tavaly szeptemberben debütált a Sony State of Play eseményén, az izgalom továbbra is nagy, köszönhetően az új trailereknek és a karakterek leleplezésének. A Bandai Namco folyamatosan újabb és újabb karaktereket leplezett le. Közülük sokan újratervezett, vagy a stúdió által használt Unreal Engine 5-nek köszönhetően jelentősen továbbfejlesztett modelleket kaptak.

Az elmúlt hétvégén azonban sok rajongónak adtak először igazi ízelítőt a Tekken 8-ból, köszönhetően a második zárt hálózati tesztnek, amely július 24-én kezdődött és július 31-én ért véget.

A korlátozott teszt során a rajongók hozzáférhettek az összes eddig felfedezett karakterhez. Új karakterek nem szerepelnek a listán, a játékosok legalább játszhattak a Tekken 8 új mechanikáival és olyan funkciókkal, mint a Heat System. Bár a teszt azóta lezárult, néhány játékos megtalálta a módját, hogy újra bekerüljön a hálózati tesztbe. Ez az, ami nem tetszik a Bandai Namcónak.

A TEKKEN Project és a Bandai Namco Esports kettős közleménye fontos emlékeztetőt adott ki a rajongóknak, miután kiderült, hogy a hálózati tesztet feltörték. Az értesítés szerint vannak olyan játékosok, akiknek sikerült visszaszerezniük a Tekken 8 zárt hálózati tesztjéhez való hozzáférést. Így a megadott befejezési időn túl is játszottak vele. A Bandai Namco szerint ez a cselekedet sérti a szolgáltatási feltételeket és a Tekken World Tour magatartási kódexét. A játék jogosulatlan terjesztése vagy letöltése pedig illegális.

A Bandai Namco üzenete azzal folytatódott, hogy minden olyan játékos, akiről kiderül, hogy előzetes engedély nélkül lépett be a hálózati tesztbe, kizárható a közelgő Tekken World Tourról. Továbbá más hivatalos eseményekről is.

A közlemény azzal zárult, hogy a rajongók együttműködését kérte a verseny integritásának és a méltányosság megőrzése érdekében. Azok, akik hozzáféréssel rendelkeznek a feltört hálózati teszthez, használhatják az edzésmódot. Ez etikátlan előnyt biztosít számukra.

Sajnos a Bandai Namco számára a hálózati teszt feltörése csak egy része volt a problémának. Az első Network Test hétvégéjén a Cheat Engine-t nem csak a PS5-ös buildhez való hozzáférésre használták, hanem hat további, be nem jelentett karakter is kiszivárgott. Jóval azelőtt, hogy a fejlesztő kész lett volna felfedni őket. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kiszivárgott névsor a teljes launch verzió. Avagy csak egy része annak, ami végül a teljes készlet lesz. Ami nem szerepelt benne, az a lehetséges vendégkarakterek, ami a franchise egyik alapdarabja lett.

Forrás: Twitter

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu