Nincs szerencséje a S.T.A.L.K.E.R. 2-t fejlesztő csapatnak!

Nem elég, hogy a GSC Game World is erősen érintett a tavaly február óta tartó háborúban, amit Oroszország indított Ukrajna ellen, még a stúdión belül is vannak komplikációk!

 

Egy cseh publikáció, a Vortex számolt be arról, hogy szeptember hetedikén, tehát csütörtökön a GSC Game World prágai irodájában tűz keletkezett. Az ukrán csapat ide tette át székhelyét az ukrán helyzet miatt. A stúdió megerősítette, hogy az incidensben senki sem sérült meg, de a fejlesztők által használt három emelet egyikén súlyos kár keletkezett, és teljes restaurációra lesz szükségük (ennek értéke 66 ezer dollár, kb. 24 millió forint). Van még két emelet, amit a GSC Game World használ, de ott nem volt kár, de a tűzben érintett emeleten lehettek a cég tartalék szerverei. A stúdió szóvivője megerősítette a tüzet, és már vizsgálódnak.

A S.T.A.L.K.E.R. hivatalos Discordján egy GSC Game World-fejlesztő szintén beszámolt a tűzről: „Ez igaz. Szerencsére a balesetben egyik alkalmazott vagy irodai dolgozó sem sérült meg. A prágai irodánkban csütörtökön tűz ütött ki. Bár a tüzet sikeresen eloltottuk, az egyik irodaszint most teljes helyreállítást igényel. A baleset további részleteit még vizsgálják. Legmélyebb hálánkat fejezzük ki kérdéseitekért és a támogatásotokról szóló szavakért, amelyeket kaptunk. Semmilyen rendellenesség, még egy „Burner” sem fog megállítani minket a végső célunk elérésében. Volt már dolgunk ennél rosszabbal is. Ez is rendben van.”

Nem mond hülyeséget, mert a GSC Game World stúdiója korábban az ukrán fővárosban volt, és a háború miatt jöttek nyugatabbra, a cseh fővárosba. Az viszont még nem tisztázott, hogy a tűz következtében lesz-e további halasztás a S.T.A.L.K.E.R. 2 számára. A stúdió már több hackeléses támadáson és szivárgáson is átesett (nagy eséllyel oroszok hajtották ezeket végre…), szóval a „volt már rosszabb is” nem kitaláció.

A S.T.A.L.K.E.R. 2 a Gamescomos sajtódokumentáció szerint nem 2023-ban fog megjelenni, hanem 2024 első negyedévében rajtol el Xbox Series-en és PC-n, továbbá az Xbox Game Passon is láthatjuk majd a játékot.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu