A Final Fantasy VII Rebirth rendezője a folytatásban bizakodik

De ez nyilvánvalóan csak marketing, mert a Square Enix biztosan folytatni fogja a Final Fantasy VII remake-elését, hiszen a japán kiadó számára ez egy olyan brand, amiből nem véletlenül készített nem kevés spinoffot.

 

A héten megjelent Japánban a Final Fantasy VII Remake Ultimania nevű könyv, amiben Kitase Yoshinori, a franchise veterán producere is felbukkan. Ez lett a Twitteren összefoglalva. Kitase úgy véli, hogy a Final Fantasy VII sorozatban a remake harmadik felvonása lesz talán az utolsó játék, amin dolgozni fog életkora miatt (jelenleg 57 éves). Ezért szeretné a trilógiát úgy lezárni, hogy Cloud és a többiek boldogok legyenek a végén. Pozitív hangon zárná a projektet anélkül, hogy bárminemű befejezetlen ügy maradna hátra, de ez csak az ő személyes véleménye.

Nomura Tetsuya, a kreatív igazgató érdekes gondolattal élt, amikor Sephiroth ellen küzdünk. A karakter létezése át tud nyúlni a világokon, így egyszerre több univerzumban képes létezni. Amikor Zack segít Cloudnak a küzdelemben, egy olyan pillanatban léteznek, amikor a két világ egymáshoz kapcsolódik. Amikor Zack, Cloud és a többi csapattag az újjászületett Sephiroth elen harcol, feltehetőleg mind eltérő világban, mindannyian ugyanazzal a lénnyel küzdenek.

Nomura megemlíti, hogy sokan Aerith esetében nem ugyanazt a sorsot várták a Final Fantasy VII Rebirthben, ami az eredetiben érte őt, ezért tudta Cloud kivédeni Sephiroth támadását. Miért van Cloudnak zajos fejfájása és utána véletlenszerű visszaemlékezései? Ennek több eleme van, de most csak annyit mondhat, hogy a karakter lélekállapota elutasítja ezeket a jeleneteket a visszaemlékezésekből, és ezt ábrázolják vele. Nehéz látni, hogy Aerith él-e vagy sem, és attól függően, hogy mit látunk, másképp is lehet értelmezni ezt. Cloudhoz képest a többiek teljesen mást látnak, és ez meg lett erősítve.

Jenova ellen teljes llimit breakkel küzd a csapat a düh miatt, Cloudot kivéve. Barret még mondja is, hogy ez egyfajta gyászolás. Van egy jelenet, ahol Cloud Aerithet tartja, és mond valamit, de a zaj elnyomja ezt és így nem ismert, hogy mit mond. A Forgotten Capitalnál a harc után Aerith felbukkan Cloud mellett, de Tifa nem látja őt. A csapat egy tónap a partján ül, ahol az eredeti játékban Aerithet eltemették. Nem tudni, hogy hogyan és honnan érkezett Aerith, amikor a Sephiroth elleni utolsó küzdelemben segített. Él-e a karakter a befejezéskor, vagy a Lifestream része-e? Esetleg Cloud hallucinál? Ez még nem ismert. A világ, ahol Zack él, vagy ahol Aerith és Cloud felbukkant az ötös szektorban, egy repedéssel rendelkezik az égen. Ez vajon a világ végét jelenti?

Szóval vannak még érdekes kérdések, amiket a 3-4 év múlva érkező Final Fantasy VII remake harmadik része (talán Reunion lesz a neve?) meg fog válaszolni.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu