Egy lábbal a koporsóban az Immortals of Aveum stúdiója?

Az Ascendant Studios helyezete felettébb problémásnak hangzik, ugyanis olyan esemény történt a stúdió körül, ami a játékuk megjelenése óta folytatná a negatív szituációt.

 

Tavaly augusztusban, egy hónappal az eredetileg tervezett időpontnál később jelent meg PlayStation 5-re, Xbox Series-re, illetve PC-re az Immortals of Aveum, ami az Ascendant Studios első játéka volt. Az Unreal Engine 5-öt alkalmazó mágia-FPS nem hozta kellően az eladásokat, így szeptemberben már azt lehetett hallani, hogy a stúdió stábjának közel a felét elbocsátották. Akkor Bret Robbins, az Ascendant vezérigazgatója azt mondta, hogy gyakori megjelenések kellős közepén (az Armored Core VI: Fires of Rubicon és a Starfield volt a „közelben”) gyenge eladásokat hoztak össze, és emiatt kellett a leépítésekhez folyamodni.

Kris Morness korábban az Ascendant Studiosnál dolgozott. A LinkedInen számolt be arról az azóta a Phoenix Labshez átigazolt fejlesztő, hogy a Robbinsék a stáb többségét szabadságolta. Ebből is a nem fizetett változatra kell gondolni. Tehát a csapat többségét papíron még foglalkoztatják, de ezért nem kapnak fizetést, és Morness el sem tudja képzelni, hogy ez milyen érzés lehet, mert ez rosszabbul hat a kirúgásnál. Morness posztját a Polygon szerkesztője, Nicole Carpenter is meg tudta erősíteni.

A nem fizetett szabadság a végkielégítésbe sem számít bele, és ezért is hangzik rosszul az, amit Morness közölt. Carpenter hozzátette, hogy ő is hasonlókat hallott az Ascendant Studiosról, de nem tudta megerősíteni, hogy hány ember kényszerült szabadságra, és a stúdiót hiába kereste, mert nem válaszoltak a kérdésre. A Gamesindustry szerint harminc ember érintett. 2023 áprilisában több mint 100 ember dolgozott itt. Szeptemberben 40-et küldtek el. Tehát most megfeleződhetett a stáb, mert a kb. 60-ból 30 kényszerülhetett pihenésre.

Ez bár nem hivatalos, de rosszul hangzik. Ezek után már nincs messze attól a stúdió, hogy teljes egészében megszűnjön. Mág egyet ha taszítana rajta a játékukat kiadó Electronic Arts, akkor ez be is következne.

Forrás: VGC, Gamesindustry, LinkedIn,

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu